Az utazó pásztor

Film készült az egy esztendeje elhunyt Miszori Zoltán atyáról. A film vetítését a nagy érdeklődésre való tekintettel már harmadszor ismétlik meg a Savaria moziban. Kivel ne fordult volna elő az, hogy egy reggel, mondjuk egy kollégiumi szobában, miközben előtte való nap még világmegváltó terveket szőtt, egyszer csak rádöbben, hogy „ki vagyok én”, mit keresek én itt? Biztos, hogy jó helyen vagyok? Aztán a döbbenet utáni kezdeti derengés múltával megszületik a döntés. Ha elő is fordult hasonló velünk, a fellángolás esetleg egy gyenge fogadalommal ért véget. A mackónadrágos fiatal, erőteljes, erdőmérnöknek tanuló fiatalember viszont komoly út elé állította életét, amelynek folytatása attól a reggeltől, annak ellenére, hogy menyasszonya volt, már nem volt kétséges. Gyökeresen megváltoztatta Miszori Zoltán életét és sok ezer másik ember életét ezzel együtt. Látomása volt, leszállt hozzá a szentlélek, ez sohasem derül ki, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az egyházi középiskolában végzett fiatalember soha nem volt messze az egyháztól, és valószínűleg alaptermészetébe már bekódolták az elkötelezettséget, a hűséget, a szeretet, a derűt, és a természet tiszteletét. Azért merem ezt állítani annak ellenére, hogy személyesen soha nem találkoztam Zoltánnal, tehát teljesen előítélet mentesen lehet teljesen tiszta a véleményem, miután megtekintettem a Murai Gábor rendezte Pásztor című dokumentumfilmet. Azt a filmet, amely Miszori Zoltánról szól, amelyben nagyon sokan megszólalnak, és mesélnek, emlékeznek Zoltánról, majd Zoltán atyáról, a lelkipásztorról, a kezdetektől a halálos ágyáig. Rengetegen megszólalnak a filmben, amivel nem az alkotók emberfeletti munkáját szeretnénk dicsérni, hanem azt, hogy általa átfogó képet kaphattunk a szentéletű atyáról. A teljesség igénye nélkül említjük csak Kiss László nevét, Reisz Pál ferences rendfőnökét, Kovács Olivér erdőmérnökét, Dr Márfi Gyula érsekét, Kovács Lajos Bánk ferences szerzetesét, Csire Imre nevét, Gombos Tibor Bálint plébánosét, Bérces Edit ultrafutó világbajnokét, Dr Szőke Zoltánné, Szőke Attila és Szőke Dia neveit, Márkus Sándorét, a zsidó hitközség elnökéét, Lendvai Rezsőét, valamint a filmben szereplő sok-sok fiatalét. Valamennyien arról mesélnek a filmben, hogy Zoltán atya mennyire imádságos és egyben kötetlen ember volt, akit nagy szeretettel vettek körül hívei. Szerette és tisztelte a természetet, jó sokat futott az erdőben egyedül és társaságban. Ám ilyenkor is imádkozott. Futás közben egyedül, és ha megálltak, akkor közösen is. Rendszeresen vezetett gyalogtúrát, zarándoklatot Mariazellbe. A kezdeti kis csapat évről-évre duzzadt, sokan csatlakoztak hozzá. Imádkoztak közben kéz a kézben, sokszor körbe állva akár kilencvenen is, és már nem is csodálkozunk, hogy a kör közepén mindenki ott érezte a Jóistent. Paptársa szerint annak ellenére, hogy kötetlen volt, a liturgia előírásait mindig tiszteletben tartotta. Misén vagy a közelében sokan úgy érezték, hogy ott az Isten, neki nem lehetett nem elhinni a hitet. Egy orvos nyilatkozta, hogy miután megismerte, számára a gyónás már nem csak egy kipipálni való cselekedet volt többé. Akaratát senkire nem erőltette rá, ő csak utat mutatott, a döntést már rábízta. Egyszerűséggel és derűvel szemlélte a világot. Inkább volt lelkipásztor, mint plébános, aki életét csak átutazásnak tekintette ebben a világban. Egy pap mindenhol pap. Még a betegágyon is. A megváltoztathatatlan elfogadása után tudatosan készült Istennel való találkozásra. Talán ezek a filmkockák és interjúk a legmegrázóbbak a filmben. Kiderül, hogy a halálos beteg Zoltán atya utolsó óráiban is másokba öntött erőt, bátorítást, holott neki lett volna a legnagyobb szüksége rá. Rendkívüli lelki sokkot okozott annak a takarítónőnek a vallomása, aki azon az osztályon teljesített szolgálatot, ahol Zoltán atya haldoklott. Elmondta, hogy korábban nem ismerte a beteget, de nyugalma, derűje, Istenszeretete, amit érzett körülötte, megváltoztatta lelki életét. Azóta rendszeresen jár templomba, rendszeresen imádkozik. Szinte megmagyarázhatatlan az az emberi szeretet, empátia, amit életében adott, és amit a halálos ágyán a sok-sok rendtársától, híveitől, barátaitól kapott. Itt az anyagi dolgok már értelmüket és értéküket vesztik, itt egy sokkal magasabb szintű és összetettebb, szinte felfoghatatlan összefüggésről lehet szó, ami manapság egyre inkább hiánycikké vált a világban. A Pásztor című filmet szombaton vetítette a Savaria mozi. Nem is nagyon emlékeznek, hogy mikor volt már ekkora érdeklődés egy vetítés iránt. Sokan nem jutottak be a nézőtérre, ezért szeptember 7-én megismétlik a vetítést. A filmet készítette a Pannónia Pictures, Murai Gábor rendezte, és Dr Asbóth Mária volt a gyártásvezető producer.