Kétfilléres történetem

Szent Márton Napján ültem le, papírra vetni gondolataimat. Azon a napon, amikor a régmúltban a falusi gazdaság intézője összegezte a gazdaság eredményeit. Gondolatban magam is ezt teszem. Debrecenben létrehoztuk Kiss Szaléz Baráti Körét, amely ferences klub nem csak ferenceseknek. Nem egyszerűen ifjúsági klub, hiszen sorainkba hívtunk minden lélekben fiatal, megújulásra kész, az ifjúsággal az ifjúságért tenni akaró debreceni barátot. Lehetőséget kínálunk megismerni ferences életszemléletünket, nem titkolt célunk, életvezetési alternatívát adni ezzel ifjúságunknak. A Ferences Világi Rend Debreceni Kapisztrán Szent János Közössége évek óta féltő gondoskodással őrzi Debrecenben a ferences hagyományokat, értékeket. Májust írtunk, amikor közösségünk találkozójára hívtuk Makuch Mária Nénit, az egykori ferences ifjúság, még köztünk élő tagját. Nagy lelkesedéssel mesélt a ferences ifjúságról, elődeinkről: Krupa Sándor Kolumbán Atyáról, Kovács Kristóf ferences Atyákról. Azután kezembe akadt Kiss Szaléz Atya vértanúságának története. Az írás, szöveges változata volt, a Dunatáj Alapítvány 1994- ben készített Isten akaratában Kiss Szalézról és a Szaléz ügyről című dokumentum filmjének. Mélyen megérintett, megrázott. Szinte ágyékomban éreztem Szaléz Atya fájdalmát, amikor az Őt vallató ávós, meztelen tiszt ölébe ültetve kínozta. Mária Néni, beszámolója végén felsóhajtott: De kár, hogy nincsenek ferences szerzetesek a városban! Belém hasított a felismerés: Mi vagyunk a ferences szerzetesek! Nekünk kell tennünk azt, amit elődeink tettek egykor az ifjúságért. Közösségünk mellém állt. Kiss Szalézt választottuk példaképünknek, hiszen a gyónási titok vértanújaként életét adta az ifjúságért. Nem lehet, hogy neve, életpéldája a feledés homályába vesszen! Azt érezzük, hogy kommunikációs zavar van, a ma élő generációk között. Nem feltétlenül a fiatalok hibájából. Ma másképpen kell megszólítanunk a fiatalokat, mint egy évszázada. Meg kell tanulnunk az informatikát, otthonosan kell mozognunk az interneten, hogy ne legyünk „digitális analfabéták”! Azután, ha kell, velük együtt menjünk koncertre, vagy múzeumba. Hitünkről ne hittérítőként szóljunk, mutassuk meg értékeit az irodalomban, képzőművészetben, zenében. Magam, ötvenévesen túléltem egy agyvérzést. Saját bőrömön megtapasztalom nap mint nap, a létezés örömét. Miért ne adnám át másoknak! Bár pedagógus vagyok, tanítani egyetlen mondatot kívánok: Jót tenni jó! Az új tanév első napjaiban megalakult ferences klubunk. Nyugdíjazásom előtt a Tiszadobi Gyermekvárosban dolgoztam. A pedagógus ilyenkor sem Teszi le a lantot” Számtalan egykori növendékemmel, kollégámmal tartom a kapcsolatot. A tiszadobi gyerekek szövetkezetbe tömörítve, a Tiszadobi Szociális Szövetkezetben famunkával igyekeznek megkönnyíteni életkezdésüket. Készítettek ferences klubunknak egy keresztet, amivel adományokat gyűjtünk. Közösségünk évek óta támogatja Böjte Csaba Testvér Dévai Szent Ferenc Alapítványának Gálospetriben működő Szentháromság Otthonát. Magam egy kisfiút fogadott keresztszülőként anyagilag támogatok. Márton napon Debrecenben a Szent István Templomban gyűjtöttünk adományokat a gyerekeknek, a közelgő ünnepekre. Tóth László Atya a szentmisében éppen az özvegyasszony két fillérje példázatát hoza. Magunk is ezt tesszük. Odaadjuk a „ládafiából” előkotort utolsó fillérünket is. Nem vágyunk hírnévre, dicsőségre. Istennek legyen hála!