Wass Albert: Előhang

Volt egyszer egy ember, az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond. De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének. És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti. És jött az első szél: és nem döntötte össze. És jött a második szél: és az sem döntötte össze. És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült. És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát. És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének. És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.

Jónak lenni jó!

Ferences közösségünk december 6.- án, Szent Miklós Püspök emléknapján tartotta imanapját. Mikulásnappal az év azon időszaka vette kezdetét, amikor az ajándékozás, adomány nagy hangsúlyt kap. Az év zárásához közeledve Kiss Szaléz Baráti Köre számvetést készített: Szeptembertől 45.000. forint adományt sikerült gyűjtenünk. 36.000. forinttal támogathattuk a tiszadobi gyerekeket, 9.000. forinttal támogattuk a gálospetri gyerekeket. Jónak lenni jó! Mondja Csaba Testvér és magunk is ezt valljuk.

Szegények karácsonya

Szent András napján kezdett karácsonyi böjtömet Advent első vasárnapján befejeztem. Helyet készítek lelkemben a Megváltó érkezésének. Reggel a Jézus Szíve Templomba siettem, hogy elvégezzem szent gyónásomat. A vasárnapi szentmise után, délután a város szívébe siettem. Együtt akartam ünnepelni Debrecennel. Az Emlékkertben épített Betlehemi jászolhoz vittem ajándékomat, egy keresztet. Az eső ellenére százakkal együtt várakoztam az adventi gyertyagyújtásra. Mellettem, szemmel láthatóan kapatos fiatalember állt, feleségével, két kicsi gyermekével. Főnök, meg tudja mondani, hogy most minek örülünk? Kérdezte tőlem. Elszomorodtam. Vajon, ennek a szegény családnak mit fog üzenni Karácsony? Bizonyára hívogatóbb lesz számukra a hipermarketek „csilivili” ragyogása. Azután szétnéznek a zsebeikben és szomorúan konstatálják, hogy ismét szegényes lesz az ünnepük. Pedig csak Karácsony igazi üzenetét kellene meghallaniuk. Az ünnepi gyertyagyújtással kigyúltak a város ünnepi fényei. De jó lenne, ha eljutnának a legtávolabbi szívekig!

Nyílt levél Kiss Szaléz Baráti Köréhez

A Tiszadobi szociális Szövetkezet nevében szeretném megköszönni támogatásukat! Szövetkezetünk 2009-ben alakult azzal a céllal, hogy azokat a fiatalokat segítse, akik állami gondozásban nőttek fel és családi háttér nélkül kénytelenek életet kezdeni. Ezek a fiatalok két dologban szorulnak támogatásra. Talpon maradásukhoz elsősorban munkahelyre van szükségük, másodsorban pedig egy segítő közösségre. A szociális szövetkezet mindkettőre megoldást adhat. Fő tevékenységi körünk a népi kismesterségen belül a faműves termékek gyártása. Kézzel faragott tárgyainkkal a magyar népművészet értékeit is szeretnénk népszerűsíteni. A debreceni Ferencesek támogatásukkal nem csupán volt gyermekeinket segítik, hanem a gyermekeiket is, akik remélhetőleg így már nem szorulnak állami gondoskodásra. Szeretettel és köszönettel: Illésné Áncsán Aranka Tiszadobi Szociális Szövetkezet nevében

Apró csodák

Vasárnappal megkezdődik az adventi várakozás időszaka. Karácsonytól, kicsik és nagyok egyaránt várják a csodát. Mert a csoda minden esztendőben eljön. Kétezer éve megszületett, köztünk járt, csodákat tett, életét adta értünk. Feltámadt halottaiból, de ránk hagyta csodatévő erejét, képességét. Születésnapja közeledtével élnünk kell képességünkkel. Még ma is égeti a szemem az az aprócska izzó szempár, amit a cigány sor utolsó, düledező házacskájában láttam, amikor átadtam ajándékaimat. Miért ne tenném újra és újra!

Segíthetek?

A minap, csúcsforgalom időszakában várakoztam Debrecen egyik legforgalmasabb utcájának gyalogátkelőjénél. Mellettem idős nénike várakozott. Egyik kezében megrakott guruló cekker, másikban görbebotja. Magam is nehezen, lassan mozgok, nekiiramodtunk. Segíthetek? Kérdeztem, majd hóna alá nyúlva indultunk a túlpartra. Kapkodni kellett lábainkat, mert a zöld lámpa máris villogott. Mellettünk kerékpárosok suhantak, szinte a szele is kimozdított bennünket egyensúlyunkból. Azután az autók iramodtak neki, csikorgó kerekekkel, dudálva, szitkozódva. Valahogy így vagyunk ezzel a közelgő karácsonyra várva. Mindannyian látjuk egyre nehezedő megélhetésünket. El vagyunk keseredve, vajon miből fogjuk megszépíteni ünnepünket. Én már régóta nem tudok versenyre kelni hozzátartozóimmal. Évek óta nem vásárolok karácsonyra. Helyette igyekszem másoknak adni. Mert mindannyian tudjuk: Ajándékot adni nagyobb öröm, mint kapni! Nyúljunk hát a hóna alá nélkülöző honfitársainknak! Gyakoroljuk a kérdést: Segíthetek?

Szent Erzsébet Ünnepe Gálospetriben

Számomra Karácsony várása Szent Erzsébet Napján elkezdődik. Így történt ebben az esztendőben is. November első napjaiban elkezdte ferences klubunk az adományok gyűjtését. Erzsébet vigíliájára megtölthettük „ kötényünket” ajándékokkal. Vonattal keltünk útra Ágnessel, klubtagunkkal. Gálospetriben, a Szentháromság Otthonban szívet melengető hangulatban fogadott az ünneplők vidám, boldog serege. Nyíregyházáról régen ismert óvónénik és családtagjaik baráti társasága szorgoskodott a konyhában és az asztalokat körbeülő gyermekek között. A felnőttek egyik része az ebéd elkészítésével foglalatoskodott, míg mások a gyermekekkel rajzoltak, játszottak. Jóízűen elfogyasztottuk ebédünket. Ebéd utáni sziesztámat a teraszon töltöttem. Novembert meghazudtoló erővel járta át minden porcikámat a melengető napsütés. Erzsike, az otthon vezetője szólított bennünket újra asztalhoz. Nyíregyházi barátaink tortával, süteményekkel megrakott tálcákkal, virágokkal köszöntötték Erzsébeteinket. Éljen soká! Énekelte a vidám társaság. Ragyogott a lelkünk. Szent Erzsébet csodája újra megtörtént. A köténykénkben hozott adományok rózsává változtak. Az egyiket Robikának, másikát Erikának hívják, és sorolhatnám tovább. Hiszen az igazi rózsák ezek a gyermekek, akik egy kicsit a mi közreműködésünkkel lesznek egykor a magyar közösség megbecsült tagjai, apák és anyák Erdély földjén. Látogatásaink során megtanítjuk Őket Krisztus szemével látni, Krisztus kezével adni, szívével szeretni. Ha Te is szeretnél megtanulni, keresd Kiss Szaléz Baráti Körét Debrecenben, a Szent Anna Közösségi Házban minden pénteken 17 órától!

Kétfilléres történetem

Szent Márton Napján ültem le, papírra vetni gondolataimat. Azon a napon, amikor a régmúltban a falusi gazdaság intézője összegezte a gazdaság eredményeit. Gondolatban magam is ezt teszem. Debrecenben létrehoztuk Kiss Szaléz Baráti Körét, amely ferences klub nem csak ferenceseknek. Nem egyszerűen ifjúsági klub, hiszen sorainkba hívtunk minden lélekben fiatal, megújulásra kész, az ifjúsággal az ifjúságért tenni akaró debreceni barátot. Lehetőséget kínálunk megismerni ferences életszemléletünket, nem titkolt célunk, életvezetési alternatívát adni ezzel ifjúságunknak. A Ferences Világi Rend Debreceni Kapisztrán Szent János Közössége évek óta féltő gondoskodással őrzi Debrecenben a ferences hagyományokat, értékeket. Májust írtunk, amikor közösségünk találkozójára hívtuk Makuch Mária Nénit, az egykori ferences ifjúság, még köztünk élő tagját. Nagy lelkesedéssel mesélt a ferences ifjúságról, elődeinkről: Krupa Sándor Kolumbán Atyáról, Kovács Kristóf ferences Atyákról. Azután kezembe akadt Kiss Szaléz Atya vértanúságának története. Az írás, szöveges változata volt, a Dunatáj Alapítvány 1994- ben készített Isten akaratában Kiss Szalézról és a Szaléz ügyről című dokumentum filmjének. Mélyen megérintett, megrázott. Szinte ágyékomban éreztem Szaléz Atya fájdalmát, amikor az Őt vallató ávós, meztelen tiszt ölébe ültetve kínozta. Mária Néni, beszámolója végén felsóhajtott: De kár, hogy nincsenek ferences szerzetesek a városban! Belém hasított a felismerés: Mi vagyunk a ferences szerzetesek! Nekünk kell tennünk azt, amit elődeink tettek egykor az ifjúságért. Közösségünk mellém állt. Kiss Szalézt választottuk példaképünknek, hiszen a gyónási titok vértanújaként életét adta az ifjúságért. Nem lehet, hogy neve, életpéldája a feledés homályába vesszen! Azt érezzük, hogy kommunikációs zavar van, a ma élő generációk között. Nem feltétlenül a fiatalok hibájából. Ma másképpen kell megszólítanunk a fiatalokat, mint egy évszázada. Meg kell tanulnunk az informatikát, otthonosan kell mozognunk az interneten, hogy ne legyünk „digitális analfabéták”! Azután, ha kell, velük együtt menjünk koncertre, vagy múzeumba. Hitünkről ne hittérítőként szóljunk, mutassuk meg értékeit az irodalomban, képzőművészetben, zenében. Magam, ötvenévesen túléltem egy agyvérzést. Saját bőrömön megtapasztalom nap mint nap, a létezés örömét. Miért ne adnám át másoknak! Bár pedagógus vagyok, tanítani egyetlen mondatot kívánok: Jót tenni jó! Az új tanév első napjaiban megalakult ferences klubunk. Nyugdíjazásom előtt a Tiszadobi Gyermekvárosban dolgoztam. A pedagógus ilyenkor sem Teszi le a lantot” Számtalan egykori növendékemmel, kollégámmal tartom a kapcsolatot. A tiszadobi gyerekek szövetkezetbe tömörítve, a Tiszadobi Szociális Szövetkezetben famunkával igyekeznek megkönnyíteni életkezdésüket. Készítettek ferences klubunknak egy keresztet, amivel adományokat gyűjtünk. Közösségünk évek óta támogatja Böjte Csaba Testvér Dévai Szent Ferenc Alapítványának Gálospetriben működő Szentháromság Otthonát. Magam egy kisfiút fogadott keresztszülőként anyagilag támogatok. Márton napon Debrecenben a Szent István Templomban gyűjtöttünk adományokat a gyerekeknek, a közelgő ünnepekre. Tóth László Atya a szentmisében éppen az özvegyasszony két fillérje példázatát hoza. Magunk is ezt tesszük. Odaadjuk a „ládafiából” előkotort utolsó fillérünket is. Nem vágyunk hírnévre, dicsőségre. Istennek legyen hála!

Segítség

Olvasom a Népszabadság felmérését a segítőkészség alakulásáról. Nem lepődöm meg. Magam is nagyon fontosnak tartom a család biztonságát. De saját biztonságom mellett azonos fontosságot tulajdonítok a társadalmi szolidaritásnak is. Ferences gondolkodásomban a rászorulók, elesettek segítése az elsők között szerepel. Ennek s

zellemében kezdeményeztem a két debreceni ferences templomban a Vigyük együtt a családok keresztjét címmel meghirdetett jótékonysági akciót. Korábbi adománygyűjtésünk eredményeként két alkalommal segíthettük a tiszadobi gyerekeket 12 ezer forinttal, a gálospetri gyerekeket ötezer forint ajándékkal. Mikulás és az évvégi ünnepek közeledtével újra ezt teszem. „Most segíts meg Mária” Imádkozom és teszem a dolgomat. Istennek legyen hála!

Gondolatok a töklámpásról

Kedves Testvérek! Miután a sokféle forrásból idézett különféle megnyilvánulások világossá tették, hogy nem csupán arról van szó, hogy "Azt hiszem, hogy Minden szentjeink az égben inkább arra biztatnának, hogy ne essünk kétségbe az olasz újságíró – talán túlbuzgó – cikkén", hanem az egész világot megmozgató, s nemcsak egyházi, hanem felelős állami és oktatási felelősök is - tapasztalat alapján - ellent mondanak az életet romboló erőknek, a ferences listán is hitünkhöz hűséges lezárás történjen. Az egyházunk tanítását nem lehet jópofáskodva elbagatelizálni, hanem éppen a mellette való kiállás és egyértelmű állásfoglalás a feladatunk. Szent Ferenc nagyon érzékenyen ügyelt arra, hogy hitünkhöz hűségesek legyünk, s magunkat ennek a hitnek a szolgálatára teljesen elkötelezzük. Ezért remélem, hogy testvérünk, véleményét felülbírálja és kiigazítja, megerősítve ezzel egész ferences családunkat a szentferenci lelkületben és szándékban. Tévedni emberi dolog, de ragaszkodni a tévedéshez, már sokkal több! Segítsük egymást, hogy hitünk hűségében megmaradhassunk, s valóban Isten országát építhessük! Testvéri szeretettel: Tihamér

A szeretet hossza

Ma előveszem Máriabesnyőn gyűjtött értékeimet, hogy ne vesszen el.

Arról mesélek, miben van a ferencesek titka.

Mindenek előtt abban, hogy meg tudják érinteni az egyszerű emberek lelkét.

Nem idegenkednek attól sem, hogy a nevetés könnyeit csalják a hívek szemébe.

Álljon itt Kalna Zsolt Atya története:

A hivatalnok édesapa munkából sétált haza, a város üzletsorán.

Az egyik kirakatban szemrevaló pantallót látott.

Lenézett a sajátjára, mennyire megkopott, divatjamúlt.

Megveszem magamnak.

Gondolta, majd belépett az üzletbe.

Az eladó készségesen leemelte.

Próbálja fel!

Az apa eltűnt a próbafülkében.

Látta, hogy egy kicsit hosszú.

Megkérte az eladót, mérje le, hogy mennyit kellene levágni, felhajtani belőle.

Az eladó vette a centijét, megmérte.

Három centit.

Az apa boldogan sietett haza.

Felesége éppen a konyhában serénykedett.

Nézd drágám, vettem egy új pantallót.

Le kellene vágni belőle három centit, mert egy kicsit hosszú.

Akaszd a fogasra, ha befejeztem a munkámat, megcsinálom.

Az apa kicsit bosszankodott, de a fogasra akasztotta a nadrágot.

Bekopogott leánya szobájába.

Kislányom, le tudnál vágni három centit a nadrágból?

Ne haragudj apa, de most tanulnom kell.

Akaszd fel, később megcsinálom.

Az apa bosszankodott, majd bekopogott anyósa ajtaján.

Nézze Mama, milyen szép nadrágot vettem.

Le kellene vágni belőle három centit!

Megtenné?

Még elolvasom ezt a pár sort a könyvemből, utána megcsinálom.

Apa bosszúsan vonult vissza szobájába.

Én a lelkem kiteszem a családomért, hát ezt érdemlem?

Lefeküdt, hamar álomba szenderült.

Anya közben elkészült munkájával.

Nézzem ezt a nadrágot!

Leemelte a fogasról, munkához látott.

Amikor elkészült, visszaakasztotta a fogasra.

Ugyanezt tette  leánya, és édesanyja is.

Reggel, amikor az apa felébredt, látta, valaki hozzányúlt nadrágjához, nem úgy állt, ahogyan hagyta.

Levette, felpróbálta.

A térdközépig érő nadrág láttán kacagásra fakadt.

Kertésznadrágnak jó lesz.

Hát ilyen hosszú a szeretet.

Kapisztrán Szent János 1956- ban

Kapisztrán János - 1956-ban Végvári Vazul atya aranymisés jubileuma Hazafi őseit s elsősorban "honleány" édesanyja példáját nevezi meg az idén ötvenéves papi jubileumát ünneplő Végvári Vazul ferences atya, amikor hivatása gyökereiről kérdezem. A mai nemzedék azt a papot igényli - mondja -, aki nagyon világosan emberként jelenik meg körében. Öntudatos, szociális, praktikus kereszténységre, hazafiasságra van ma nagy szükség. Ez a világos egyértelműség sokszor hiányzik napjainkban: baj, ha a pap csak "papos", a magyar "magyaros", a keresztény "keresztényi". Vazul atya megvallja: számára nagy szerelem a papság, ugyanakkor nem kevés befektetés, amely mindig "spórolást", előkészületet, átcsoportosítást is feltételez. Ha valaki papnak készül - mondja saját példájára utalva -, a család és a nő trubadúri szerelmétől Krisztus szerelméig meg kell tennie néhány lépést, bizonyos dolgokat le kell tennie, más "hátizsákokat" pedig föl kell vennie, s ez - nem tagadhatjuk - fájdalommal is jár. Néha meg kell állni, hogy az ember kifújja magát. E megállók, töprengések, vérrel verejtékezések, a glóriák, az alleluják, de a nagycsütörtökök magányossága is elválaszthatatlanul okot ad a papi életre visszatekintő hálaadásra. "A pap talán legfontosabb tulajdonsága, hogy másokért rendeltetett, a többi szempontot igazán csak ťodaföntrőlŤ látják. Ötven év papi életének legmegdöbbentőbb tapasztalata Vazul atya szerint a számtalan találkozás mindazokkal, akiket Krisztus személyesen neki küldött, hogy csiszolják őt. Meggyőződése, hogy mindezért csak a megilletődött hálaadás hangjai szólhatnak. Tudjuk: Vazul atya egyben "1956 papja" is. Első esztergomi osztálya készült az érettségire abban az évben, s ő, a nagycsalád szerelmese félt, hogy meg kell válnia tőlük. Már ez a "gyengeség" is távozásra ösztökélte. Mikor aztán a városba ért a pesti forradalom híre, házfőnöke gyanúja és parancsa dacára megszökött közösségéből. Remegő bensővel, de nagy bizonyossággal indult útnak reggel hat órakor, tudva, hogy tette az egyházjog szerint papi szolgálatának felfüggesztését jelenti. Délután háromra ért gyalogszerrel Budapestre, útközben csak egyszer állt meg. Véres lábbal érkezett meg, két nap múlva tudott csak járni, akkor húgával azt keresték a fővárosban, hová kellene menni, hol vannak a forradalom központjai. A pesti egyetem bölcsészkarán talált rá az egyetemi forradalmi diákbizottságra. Hajdani hadapródiskolásként szolgálatra jelentkezett. Az Egyetemi Ifjúság című lap készítésébe segített be. A forradalmárok tábori lelkésze lett. November negyedikén a budai Várban járt, ahol a Hess András téri műegyetemi diákszállón jelentkezett szolgálatra az ottani parancsnoknál. Kérte, engedje meg neki, hogy védelmi tervet készítsen. A szovjet tankok akkor már hatalmas tömegben nagyon közel voltak Budapesthez. Egy ismeretlen férfi segítségével föltérképezte a területet. Ekkor járt először a Várgondnokság Dísz téri épületében. Egy ottani térkép alapján, az utca kövezetén rajzolta meg a védelmi tervet. A diákszállóra visszatérve látta, hogy a parancsnok elhagyta helyét, rendelkezve, hogy a fegyvereket rejtsék el, és tűnjön el mindenki. Ebben a helyzetben, felfegyverzett, de tanácstalan fiatalok gyűrűjében döntött úgy, hogy átveszi a parancsnokságot. Elfogadták. Tudta, hol legyen a központjuk: a Várgondnokság épületében, ahol üres szobák, valamint térképek, telefonok voltak. Ott rendezkedtek be a védelemre. Ettől kezdve november hetedikéig tartották magukat. A szovjetek nem tudták, hány emberrel állnak szemben. Akár kétezer-ötszáz ellenállóval is számoltak, holott annyian biztosan nem voltak a forradalmárok. A helyzet bizonytalan és a szó szoros értelmében kilátástalan volt, minden percről percre változott. "Nem voltunk esztelenek" - mondja a szerzetes, aki felelőssége tudatában, ha kellett, kiadta a "tüzet szüntess" parancsot. De igaz az is, hogy akkor, belülről valóban nem lehetett tudni, hogy talán egy negyedórával azelőtt adják-e meg magukat, hogy a szovjet vezetés megálljt parancsol katonáinak, hiszen "nem akarják kihúzni a gyufát" az amerikaiaknál, vagy hogy az ENSZ esetleg közbelép a magyarok ügyében. Végül a szabad elvonulásra kapott, november hetedikéig szóló szovjet ultimátumot nem tudták betartani a forradalmárok. Újra eldördült az első lövés. A szovjetek támadást indítottak a Vár ellen. Az utolsó éjszaka Vazul atya az embereiért érzett felelőssége tudatában körbejárt, hogy mindenkit tájékoztasson a helyzet alakulásáról. Végül kiadta a parancsot: fegyvereket elrejteni, szökés a Várból! Az oroszok még jó darabig kutyákkal keresték az ellenállókat vezető "barna pópát". Vazul atya a forradalmat követő menekülése és emigrációs évtizedei során, valamint 1997-es hazatelepülése óta nagyon gazdag és sokrétű lelkipásztori munkája mellett rendületlenül bogozza a forradalom emlékeinek hálóját. Megindultan idézi fel találkozásait a magyar forradalmárokkal szerte a világban. 1956-ban a forradalmárok között volt egy felfegyverzett ferences pap, aki a sorsfordító napokban sajátos hivatását a barikádon, a lelkesen, hősiesen és elkeseredetten harcoló "pesti srácok" egy csapatának parancsnokaként élte meg. Istennek hála, ugyanez a ferences atya ma is közöttünk van, s lelkipásztorként, fegyver nélkül, de a hajdani hévvel és lelkesedéssel harcol a kereszténység és a magyarság ügyéért. Szigeti László

Juhász Gyula: Gazdag szegénység

Mindent elosztok köztetek, szegények. Tiétek mind, ez élet és e lélek. Mindent csak nektek, szívvel és egészen, Tiétek álmom, vágyam és reményem. Tiétek hitem, hogy jó az ember És a reményem, hogy jobb is lesz egyszer. Tiétek a szerelmem, bús, halálos, Mely értetek vért és igéket áldoz. Tiétek voltam, amikor fogantam Tisztes szegénység szent ölén. A dallam, Mely bennem legelőször tört fel, Együtt sírt és vágyott a szenvedőkkel... Mindent elosztok köztetek, szegények És egy dicső remény pusztáin élek: Hogy a jövendő boldogabb és szebb lesz, Méltó dalomhoz és méltó hitemhez.

Debreceni ferences vértanúk üzenete a kor generációinak

debreceni ferencesek letelepedésének 70. évfordulójára emlékeztünk. Szombaton este Zarándy Gergely, Kleofás Atya megemlékezésében kiemelte: Debrecen vértanú ferenceseket adott a városnak P. Kiss Szaléz és P. Kovács Kristóf személyében. Ezt a gondolatsort folytatom. Kiss Szaléz Atyának volt bátorsága a halált választani a fiatalokért. Tőlünk a mai kor ilyen áldozatot nem kíván. De áldozhatjuk életünket a fiatalokért. A Debreceni ferences klub Korunk Szava címmel indította blogját. Kiss Szaléz Atya emlékére választottuk címét, hiszen egy időben maga is szerkesztette fiataljaival a katolikus ifjúsági lapot. Társadalmunkban az ifjúság állapotát vizsgálva gyakran érzi az ember, hogy nem értünk szót velük. Nem feltétlenül az ő hibájuk. Meg kellene tanulnunk az ő nyelvükön beszélni. Kiss Szaléz Baráti Köre ezt a célt jelölte ki magának: Legyünk együtt, tegyünk együtt az ifjúsággal az ifjúságért. Nagy kalandra hívunk ifjakat, lélekben ifjú, megújulásra kész barátokat!

Gondolatok a világ végéről

Harmadik nekifutásra megnéztem a Modem Alkonyat című kiállítását. A kiállított képek komor képet festettek világunkról, szubjektív lenyomatát képeztek egy világvége eljöveteléről. Nem gondolom, hogy bele kellene süppednünk a sötét mélységbe. Minden gondolkodót foglalkoztat a sötét jelen. Szentgyörgyi Albert így ír: Psalmus humanus című versében: Uram! Vezetőt választunk vezetni minket, És szolgát szentelünk szolgálni Téged. De a vezetők nem vezetnek el Hozzád, Nem hallgatnak ők békéért esdeklő néma szavunkra, Rajtuk a hatalom rontása, az embert ember ellen vezetik. És a szolgák nem Téged szolgálnak, A hatalmat szolgálják és megáldják a fegyvereket. Gyötrik és gyilkolják embertársaimat a Te nevedben. Uram! Küldd el hozzánk a Te szolgáid, Hogy megmutassák az utat, mely Tehozzád, a békébe, Amely embert emberhez vezet.

Szentkút Csillaga

Plébániánk közössége az elmúlt hétvégén Mátraverebély Szentkútra zarándokolt. Nemzeti kegyhelyünkön Máriát Szentkút Csillagaként tisztelik. Vasárnap a Magyarok Nagyasszonya Búcsút tartották, amely a búcsúév utolsó rendezvénye. Érkezésünk után első teendőm volt, hogy imáimmal járuljak Mária elé. Közbenjárását kértem klubunk sikeres munkájához. Örömömhöz járult, hogy találkozhattam Tihamér Atyával, aki lelki segítője klubunknak. Szentkúti programunk része volt a szentmisét megelőző katekézis, melyben Varga Kapisztrán Atya, Szécsény rendfőnöke a megszentelt életről beszélt. Fogadalomtételem előtt sokat meríthettem belőle. A búcsúról Gyöngyösre utaztunk, ahol felkerestük a ferences templomot, ahol Kiss Szaléz Atya szolgált. Zarándokutamon életre szóló értékekkel gazdagodtam.

Emlékezzünk együtt a Debreceni ferencesekre

A Debreceni Szent István Plébánia közössége szeretettel hív minden érdeklődőt az alábbi programokra: 2012. október 13, szombat: 1800 – Szentmise 1830 – Rövid előadások a templomban: A Szent István Plébánia ferences múltja (Tóth László plébános) Assisi Szent Ferenc és lelkisége, (Zarándy Gergely Kleofás OFM) A Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumról (jelenlegi diákok) A Kiss Szaléz Baráti Kör bemutatkozása Agapé és kötetlen beszélgetés 2012. október 14, vasárnap 930 – Ünnepi Szentmise Kleofás atya főcelebrálásával, amelyben megemlékezünk a plébániánkon szolgált ferences atyákról és a templomszentelés 74. évfordulójáról. A szentmise ordináriumaként Pongrácz Zoltán Magyar miséje hangzik majd fel - 45 év után - énekkarunk közreműködésével. A szentmisét követően megkoszorúzzuk a Szent István Plébánia falán elhelyezett – ferences atyák szolgálatára és elhurcolására emlékeztető, 2010-ben elhelyezett és megáldott – emléktáblát. TARTSUK ÉBREN A DEBRECENI FERENCES ATYÁK SZELLEMI, LELKI ÖRÖKSÉGÉT.

Hol vagyok én?

Nagy ünnep volt a városban. A mindenki által tisztelt és szeretett szobrászművészt – akinek szobrai több helyen is díszítették a várost – ki akarták tüntetni egy arany babérkoszorúval. Ekkor így beszélt a szobrász. Kedves társaim, barátaim, igazán büszke örömmel tölt el, hogy méltányoljátok a műveimet. Nem is akarom álszerénykedve azt mondani, hogy nem jók azok a szobrok. A szobrok jók, csak mindegyikben csak egy részt tudtam beleadni magamból. Én pedig a teljes egészet akarom az egész magamat kifejezni. Ha majd azt kifaragom, akkor fogom megérdemelni a babérkoszorút. Itt a város mellett van egy nagy pusztaság, amit körülvesznek nagy bazalthegyek. Most én oda kimegyek és ezekből a sziklákból kifaragom a teljes magamat. Ha megvan, akkor jövök vissza, akkor már megérdemlem a babért. Az emberek kicsit elszomorodtak, de látták azt, hogy semmiképp nem tudnák visszatartani. Ezért elkísérték a város kapujáig és elbúcsúztak tőle. A művész pedig ahogy kint volt, azonnal vette a vésőjét és lázas munkával nekilátott az alkotásnak. Amikor kész lett, szigorú önkritikus szemmel megnézte a műveket. Nézte és egy kis sóhajjal így szólt: Hát igen, ez egy jól sikerült szép emberi test. Akár Ádám is lehetne, mielőtt az Úr belelehelte a halhatatlan lelket. Nem ezt akartam – és már a kezében is volt a csákány, amellyel apró darabokra törte a sikerületlen alkotást. De nem tétlenkedett sokáig, hanem teljes energiával alkotott tovább. Mikor ezzel is elkészült, akkor így szólt: ebben van valami, de még csak valami, én pedig a teljességet akarom. És ez az alkotás is az előzőnek a sorsára jutott. Ez így ment tovább sokáig. Néha belekiáltott az éjszakába: hol vagyon én?, de csak a hegyek kórusa visszhangzott rá: hol vagyok én? Közben múltak az évek. Nem akarta figyelembe venni, hogy lábai már nem bírják egészen úgy, mint eddig. Azt meg egyáltalán nem akarta tudomásul venni, hogy a keze már egy kicsit reszket a vésővel. Azt pedig, hogy a haja megfehéredett, észre sem vette. Hanem egy napon döbbenten látta, hogy itt az út vége és egy lépést sem lehet tovább tenni. Előtte kavargott a nagy félelmes ismeretlen, amibe belepillantani sem mert. Amint ott állt a teljes tanácstalanságban, észrevette, hogy valaki mellette áll. - Ki vagy te? - kérdezte - Szobrász, mint te. - Hát te ismersz engem? - Jobban, mint te magadat. - Hogy lehet az? Hitetlenkedett fel benne a csodálkozás. - Kiáltásaidat az éjben nem csak a hegyek visszhangozták. Bennem is visszhangzott, de te nem hallottad. Kétségbeesésed szétrepülő sziklái nemcsak tégedet sebeztek meg, hanem engem is. A véremből rád is hullott, de te nem vetted észre. - Akkor Te – dadogott fel ajkán az utolsó reménység – akkor Te talán azt is meg tudod mondani, hogy hol vagyok én. - Nézz bele – és látva összeborzadását megismételte még egyszer: Nézz bele, nem kerülheted el. Belenézett. Meglátta magát. Sudár volt, erős és tiszta. Mindenkit vonzott, de senki meg nem rendíthette. Ekkor felujjongott benne a beteljesülés. Ezt akartam! Én is, ölelte szívére a NAGY SZOBRÁSZ örökre.

"Zöldfülűek" reménysége

Ady Endre sorait idézem, amikor visszaemlékszem az elmúlt napok történéseire:

„Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.”
A hangulat magával ragadott.
Testem még melengető napsugár járja át, de a tölgyfáról lehulló vérvörös falevelek az elmúlást idézik.
Tudom, alternatív életenergia források után kell néznem, hogy a közelítő telet átvészeljem.
Nagyot sétáltam a Nagyerdő tölgyei alatt.
A Békás tó békés víztükrét tőkésrécék hullámai fodrozták.
Nagyerdei sétámat követően, a Nagytemplom mögötti Romkert kávézóba siettem.
A Debrecen Dixiland Jazz Band évadnyitó Klubkoncertjére siettem.
A kávéházi teraszokon, a nyárias idő áldásait élvező túristák üldögéltek, hallgatták a kellemes zenét.
A Romkert Kávézóban a megszokott családias légkör fogadott.
A hosszú nyári szünet miatt, már szinte elvonási tüneteket észleltem magamon.
A fergeteges dixie ritmusok energiát pumpáltak lelkembe.
A ferences klubunk élete, lassan beindul.
A kezdetnél fontosnak tekintettük, hogy megkoszorúzzuk a Debreceni Ferencesek emléktábláját.
A klubtagok, ferences közösségünkkel karöltve Hajdúsámsonba utazott, ahol megemlékeztünk a közösség alapítójáról. Verdung József fr. Gellért Atyáról.
Idősebb testvéreink felidézték Gellért Atya alakját, derűs szellemét.
Irmuska Nővérem csillogó szemekkel mesélte, hogy a mindig viccelődő Gellért Atya szokása volt, hogy meghúzgálta a fiatalok fülét:
„Zöldfülűek”
Ma, amikor elmélkedem, arra gondolok, természetes, hogy erőt merítünk elődeink példájából.
Jövőnket akkor ragyogja be fény, ha az elődeinktől kapott tüzet megőrizzük, továbbadjuk!

Kiss Rigó László ünnepi miséje a Szobori Búcsún

Alig vannak manapság igazi példaképek, majmok, pojácák és bohócok hadát istenítik milliók, ezért is fontos megemlékezni a szentekről, köztük Máriáról is – jelentette ki Kiss-Rigó László megyés püspök Ópusztaszeren, ahol Mária születésnapját ünnepelték a Szobori búcsún.

Egy ősi hagyomány folytatásának szándékával rendezik meg évről-évre a Szobori Búcsút Mária születésnapját ünnepelve. A monostornál megyés püspök a jelenlévők mellett azoknak a kisebb közösségeknek, családoknak és településeknek ajánlotta fel a szentmisét, akik képviseltették magukat. Kiss-Rigó László hangsúlyozta, a liturgiában csak az Mária ésKeresztelő János születéséről emlékeznek, a többi szentek egy ünnepe van, haláluk napja, ami megdicsőülésük napja is a keresztények számára. Elmondta, sokan tévesen azt hiszik, hogy azok a szentek, akik fél méterrel a föld fölött lebegtek életük során, vagy okkult jelenségek kísérték mindennapjaikat. Ezzel szemben az igazi szenteknek azok, akiknek sokkal több nehézséggel kellett megküzdeniük, és helytálltak, s a bűn helyett a szeretetet választották.

„Azért érdemes a szentekről beszélni, mert ma olyan időket élünk –remélhetőleg nem túl sokáig – amikor nemcsak, hogy szentek nincsenek, vagy alig vannak köztünk, hanem igazi példaképek sincsenek. Nagyon sok majom, pojáca, bohóc létezik, akiket tömegek, milliók, sokszor tízmilliók vagy annál is többen sztárolnak” – jelentette ki a megyés püspök. Kiss-Rigó László megjegyezte, Máriát sem azért tiszteljük, mert ő Jézusnak édesanyja. Felidézte, hogy házasságkötésekor abba a szégyenbe keveredik, hogy nem a férjétől van a gyermek. Jézus születése után pedig a gyermek és a család életét kellett mentenie az állami szervezett gyilkosság elől. Idegenben kellett mindent elölről kezdenie, s életét élnie.

A megyés püspök hangsúlyozta, Mária nagyságát nem az adja, hogy ő lett a kiválasztott, hanem ő volt, aki leginkább nyitott szívvel fogadta be Isten szavait, és leginkább együttműködve vele élte életét. A szentektől nem valami olyasmit várunk, mint egy amerikai nagybácsitól, de példájukat követve közbenjárásukat kérhetjük. „A szentek, köztük Mária példája is azt mutatja meg igazán, hogy az emberi élet adott pontján a boldogságindex nem attól függ, hogy mennyit sikerült összeharácsolni, akár becsületesen összegyűjteni, milyen társadalmi megbecsülést, karriert sikerült elérni, hanem elsősorban attól, hogy mennyire sikerült minden külső körülménytől függetlenül együttműködni azzal az isteni szeretettel, ami mindannyiunk számára adott” – fogalmazott Kiss-Rigó László. Emlékeztetett, Máriát nem fájdalmas, búskomor jelzőkkel illetik, hanem boldogságosnak nevezik. A boldogság igazi forrása nem a külső, hanem az a belső körülmény, ami annak a függvénye, hogy mennyire sikerült Isten kegyelmével és szeretetével együttműködni. Ezt mutatják meg a szentek, köztük Mária is, aki bizonyította, nem kötelező bűnben élni. Ha valaki romlott világban él, nem szükségszerű, hogy besározódjon.

Korunk Szava

A z 1930- as években létezett egy újság az ifjú katolicizmus témakörében.
Szerkesztéséért, kiadásáért Széchenyi György volt felelős.
Szerkesztői között ott található Pater Kiss Szaléz és védőszárnyai között nevelkedő ifjú követői.
Debrecenben, 2012 szeptemberében megalakult:
Kiss Szaléz Baráti Köre.
Elhatározott szándékunk, hogy felelevenítjük régi hagyományainkat, megszólítjuk a lélekben ifjú, megújulásra kész magyar honfitársainkat.