A szeretet hossza

Ma előveszem Máriabesnyőn gyűjtött értékeimet, hogy ne vesszen el.

Arról mesélek, miben van a ferencesek titka.

Mindenek előtt abban, hogy meg tudják érinteni az egyszerű emberek lelkét.

Nem idegenkednek attól sem, hogy a nevetés könnyeit csalják a hívek szemébe.

Álljon itt Kalna Zsolt Atya története:

A hivatalnok édesapa munkából sétált haza, a város üzletsorán.

Az egyik kirakatban szemrevaló pantallót látott.

Lenézett a sajátjára, mennyire megkopott, divatjamúlt.

Megveszem magamnak.

Gondolta, majd belépett az üzletbe.

Az eladó készségesen leemelte.

Próbálja fel!

Az apa eltűnt a próbafülkében.

Látta, hogy egy kicsit hosszú.

Megkérte az eladót, mérje le, hogy mennyit kellene levágni, felhajtani belőle.

Az eladó vette a centijét, megmérte.

Három centit.

Az apa boldogan sietett haza.

Felesége éppen a konyhában serénykedett.

Nézd drágám, vettem egy új pantallót.

Le kellene vágni belőle három centit, mert egy kicsit hosszú.

Akaszd a fogasra, ha befejeztem a munkámat, megcsinálom.

Az apa kicsit bosszankodott, de a fogasra akasztotta a nadrágot.

Bekopogott leánya szobájába.

Kislányom, le tudnál vágni három centit a nadrágból?

Ne haragudj apa, de most tanulnom kell.

Akaszd fel, később megcsinálom.

Az apa bosszankodott, majd bekopogott anyósa ajtaján.

Nézze Mama, milyen szép nadrágot vettem.

Le kellene vágni belőle három centit!

Megtenné?

Még elolvasom ezt a pár sort a könyvemből, utána megcsinálom.

Apa bosszúsan vonult vissza szobájába.

Én a lelkem kiteszem a családomért, hát ezt érdemlem?

Lefeküdt, hamar álomba szenderült.

Anya közben elkészült munkájával.

Nézzem ezt a nadrágot!

Leemelte a fogasról, munkához látott.

Amikor elkészült, visszaakasztotta a fogasra.

Ugyanezt tette  leánya, és édesanyja is.

Reggel, amikor az apa felébredt, látta, valaki hozzányúlt nadrágjához, nem úgy állt, ahogyan hagyta.

Levette, felpróbálta.

A térdközépig érő nadrág láttán kacagásra fakadt.

Kertésznadrágnak jó lesz.

Hát ilyen hosszú a szeretet.

Kapisztrán Szent János 1956- ban

Kapisztrán János - 1956-ban Végvári Vazul atya aranymisés jubileuma Hazafi őseit s elsősorban "honleány" édesanyja példáját nevezi meg az idén ötvenéves papi jubileumát ünneplő Végvári Vazul ferences atya, amikor hivatása gyökereiről kérdezem. A mai nemzedék azt a papot igényli - mondja -, aki nagyon világosan emberként jelenik meg körében. Öntudatos, szociális, praktikus kereszténységre, hazafiasságra van ma nagy szükség. Ez a világos egyértelműség sokszor hiányzik napjainkban: baj, ha a pap csak "papos", a magyar "magyaros", a keresztény "keresztényi". Vazul atya megvallja: számára nagy szerelem a papság, ugyanakkor nem kevés befektetés, amely mindig "spórolást", előkészületet, átcsoportosítást is feltételez. Ha valaki papnak készül - mondja saját példájára utalva -, a család és a nő trubadúri szerelmétől Krisztus szerelméig meg kell tennie néhány lépést, bizonyos dolgokat le kell tennie, más "hátizsákokat" pedig föl kell vennie, s ez - nem tagadhatjuk - fájdalommal is jár. Néha meg kell állni, hogy az ember kifújja magát. E megállók, töprengések, vérrel verejtékezések, a glóriák, az alleluják, de a nagycsütörtökök magányossága is elválaszthatatlanul okot ad a papi életre visszatekintő hálaadásra. "A pap talán legfontosabb tulajdonsága, hogy másokért rendeltetett, a többi szempontot igazán csak ťodaföntrőlŤ látják. Ötven év papi életének legmegdöbbentőbb tapasztalata Vazul atya szerint a számtalan találkozás mindazokkal, akiket Krisztus személyesen neki küldött, hogy csiszolják őt. Meggyőződése, hogy mindezért csak a megilletődött hálaadás hangjai szólhatnak. Tudjuk: Vazul atya egyben "1956 papja" is. Első esztergomi osztálya készült az érettségire abban az évben, s ő, a nagycsalád szerelmese félt, hogy meg kell válnia tőlük. Már ez a "gyengeség" is távozásra ösztökélte. Mikor aztán a városba ért a pesti forradalom híre, házfőnöke gyanúja és parancsa dacára megszökött közösségéből. Remegő bensővel, de nagy bizonyossággal indult útnak reggel hat órakor, tudva, hogy tette az egyházjog szerint papi szolgálatának felfüggesztését jelenti. Délután háromra ért gyalogszerrel Budapestre, útközben csak egyszer állt meg. Véres lábbal érkezett meg, két nap múlva tudott csak járni, akkor húgával azt keresték a fővárosban, hová kellene menni, hol vannak a forradalom központjai. A pesti egyetem bölcsészkarán talált rá az egyetemi forradalmi diákbizottságra. Hajdani hadapródiskolásként szolgálatra jelentkezett. Az Egyetemi Ifjúság című lap készítésébe segített be. A forradalmárok tábori lelkésze lett. November negyedikén a budai Várban járt, ahol a Hess András téri műegyetemi diákszállón jelentkezett szolgálatra az ottani parancsnoknál. Kérte, engedje meg neki, hogy védelmi tervet készítsen. A szovjet tankok akkor már hatalmas tömegben nagyon közel voltak Budapesthez. Egy ismeretlen férfi segítségével föltérképezte a területet. Ekkor járt először a Várgondnokság Dísz téri épületében. Egy ottani térkép alapján, az utca kövezetén rajzolta meg a védelmi tervet. A diákszállóra visszatérve látta, hogy a parancsnok elhagyta helyét, rendelkezve, hogy a fegyvereket rejtsék el, és tűnjön el mindenki. Ebben a helyzetben, felfegyverzett, de tanácstalan fiatalok gyűrűjében döntött úgy, hogy átveszi a parancsnokságot. Elfogadták. Tudta, hol legyen a központjuk: a Várgondnokság épületében, ahol üres szobák, valamint térképek, telefonok voltak. Ott rendezkedtek be a védelemre. Ettől kezdve november hetedikéig tartották magukat. A szovjetek nem tudták, hány emberrel állnak szemben. Akár kétezer-ötszáz ellenállóval is számoltak, holott annyian biztosan nem voltak a forradalmárok. A helyzet bizonytalan és a szó szoros értelmében kilátástalan volt, minden percről percre változott. "Nem voltunk esztelenek" - mondja a szerzetes, aki felelőssége tudatában, ha kellett, kiadta a "tüzet szüntess" parancsot. De igaz az is, hogy akkor, belülről valóban nem lehetett tudni, hogy talán egy negyedórával azelőtt adják-e meg magukat, hogy a szovjet vezetés megálljt parancsol katonáinak, hiszen "nem akarják kihúzni a gyufát" az amerikaiaknál, vagy hogy az ENSZ esetleg közbelép a magyarok ügyében. Végül a szabad elvonulásra kapott, november hetedikéig szóló szovjet ultimátumot nem tudták betartani a forradalmárok. Újra eldördült az első lövés. A szovjetek támadást indítottak a Vár ellen. Az utolsó éjszaka Vazul atya az embereiért érzett felelőssége tudatában körbejárt, hogy mindenkit tájékoztasson a helyzet alakulásáról. Végül kiadta a parancsot: fegyvereket elrejteni, szökés a Várból! Az oroszok még jó darabig kutyákkal keresték az ellenállókat vezető "barna pópát". Vazul atya a forradalmat követő menekülése és emigrációs évtizedei során, valamint 1997-es hazatelepülése óta nagyon gazdag és sokrétű lelkipásztori munkája mellett rendületlenül bogozza a forradalom emlékeinek hálóját. Megindultan idézi fel találkozásait a magyar forradalmárokkal szerte a világban. 1956-ban a forradalmárok között volt egy felfegyverzett ferences pap, aki a sorsfordító napokban sajátos hivatását a barikádon, a lelkesen, hősiesen és elkeseredetten harcoló "pesti srácok" egy csapatának parancsnokaként élte meg. Istennek hála, ugyanez a ferences atya ma is közöttünk van, s lelkipásztorként, fegyver nélkül, de a hajdani hévvel és lelkesedéssel harcol a kereszténység és a magyarság ügyéért. Szigeti László

Juhász Gyula: Gazdag szegénység

Mindent elosztok köztetek, szegények. Tiétek mind, ez élet és e lélek. Mindent csak nektek, szívvel és egészen, Tiétek álmom, vágyam és reményem. Tiétek hitem, hogy jó az ember És a reményem, hogy jobb is lesz egyszer. Tiétek a szerelmem, bús, halálos, Mely értetek vért és igéket áldoz. Tiétek voltam, amikor fogantam Tisztes szegénység szent ölén. A dallam, Mely bennem legelőször tört fel, Együtt sírt és vágyott a szenvedőkkel... Mindent elosztok köztetek, szegények És egy dicső remény pusztáin élek: Hogy a jövendő boldogabb és szebb lesz, Méltó dalomhoz és méltó hitemhez.

Debreceni ferences vértanúk üzenete a kor generációinak

debreceni ferencesek letelepedésének 70. évfordulójára emlékeztünk. Szombaton este Zarándy Gergely, Kleofás Atya megemlékezésében kiemelte: Debrecen vértanú ferenceseket adott a városnak P. Kiss Szaléz és P. Kovács Kristóf személyében. Ezt a gondolatsort folytatom. Kiss Szaléz Atyának volt bátorsága a halált választani a fiatalokért. Tőlünk a mai kor ilyen áldozatot nem kíván. De áldozhatjuk életünket a fiatalokért. A Debreceni ferences klub Korunk Szava címmel indította blogját. Kiss Szaléz Atya emlékére választottuk címét, hiszen egy időben maga is szerkesztette fiataljaival a katolikus ifjúsági lapot. Társadalmunkban az ifjúság állapotát vizsgálva gyakran érzi az ember, hogy nem értünk szót velük. Nem feltétlenül az ő hibájuk. Meg kellene tanulnunk az ő nyelvükön beszélni. Kiss Szaléz Baráti Köre ezt a célt jelölte ki magának: Legyünk együtt, tegyünk együtt az ifjúsággal az ifjúságért. Nagy kalandra hívunk ifjakat, lélekben ifjú, megújulásra kész barátokat!

Gondolatok a világ végéről

Harmadik nekifutásra megnéztem a Modem Alkonyat című kiállítását. A kiállított képek komor képet festettek világunkról, szubjektív lenyomatát képeztek egy világvége eljöveteléről. Nem gondolom, hogy bele kellene süppednünk a sötét mélységbe. Minden gondolkodót foglalkoztat a sötét jelen. Szentgyörgyi Albert így ír: Psalmus humanus című versében: Uram! Vezetőt választunk vezetni minket, És szolgát szentelünk szolgálni Téged. De a vezetők nem vezetnek el Hozzád, Nem hallgatnak ők békéért esdeklő néma szavunkra, Rajtuk a hatalom rontása, az embert ember ellen vezetik. És a szolgák nem Téged szolgálnak, A hatalmat szolgálják és megáldják a fegyvereket. Gyötrik és gyilkolják embertársaimat a Te nevedben. Uram! Küldd el hozzánk a Te szolgáid, Hogy megmutassák az utat, mely Tehozzád, a békébe, Amely embert emberhez vezet.

Szentkút Csillaga

Plébániánk közössége az elmúlt hétvégén Mátraverebély Szentkútra zarándokolt. Nemzeti kegyhelyünkön Máriát Szentkút Csillagaként tisztelik. Vasárnap a Magyarok Nagyasszonya Búcsút tartották, amely a búcsúév utolsó rendezvénye. Érkezésünk után első teendőm volt, hogy imáimmal járuljak Mária elé. Közbenjárását kértem klubunk sikeres munkájához. Örömömhöz járult, hogy találkozhattam Tihamér Atyával, aki lelki segítője klubunknak. Szentkúti programunk része volt a szentmisét megelőző katekézis, melyben Varga Kapisztrán Atya, Szécsény rendfőnöke a megszentelt életről beszélt. Fogadalomtételem előtt sokat meríthettem belőle. A búcsúról Gyöngyösre utaztunk, ahol felkerestük a ferences templomot, ahol Kiss Szaléz Atya szolgált. Zarándokutamon életre szóló értékekkel gazdagodtam.

Emlékezzünk együtt a Debreceni ferencesekre

A Debreceni Szent István Plébánia közössége szeretettel hív minden érdeklődőt az alábbi programokra: 2012. október 13, szombat: 1800 – Szentmise 1830 – Rövid előadások a templomban: A Szent István Plébánia ferences múltja (Tóth László plébános) Assisi Szent Ferenc és lelkisége, (Zarándy Gergely Kleofás OFM) A Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumról (jelenlegi diákok) A Kiss Szaléz Baráti Kör bemutatkozása Agapé és kötetlen beszélgetés 2012. október 14, vasárnap 930 – Ünnepi Szentmise Kleofás atya főcelebrálásával, amelyben megemlékezünk a plébániánkon szolgált ferences atyákról és a templomszentelés 74. évfordulójáról. A szentmise ordináriumaként Pongrácz Zoltán Magyar miséje hangzik majd fel - 45 év után - énekkarunk közreműködésével. A szentmisét követően megkoszorúzzuk a Szent István Plébánia falán elhelyezett – ferences atyák szolgálatára és elhurcolására emlékeztető, 2010-ben elhelyezett és megáldott – emléktáblát. TARTSUK ÉBREN A DEBRECENI FERENCES ATYÁK SZELLEMI, LELKI ÖRÖKSÉGÉT.

Hol vagyok én?

Nagy ünnep volt a városban. A mindenki által tisztelt és szeretett szobrászművészt – akinek szobrai több helyen is díszítették a várost – ki akarták tüntetni egy arany babérkoszorúval. Ekkor így beszélt a szobrász. Kedves társaim, barátaim, igazán büszke örömmel tölt el, hogy méltányoljátok a műveimet. Nem is akarom álszerénykedve azt mondani, hogy nem jók azok a szobrok. A szobrok jók, csak mindegyikben csak egy részt tudtam beleadni magamból. Én pedig a teljes egészet akarom az egész magamat kifejezni. Ha majd azt kifaragom, akkor fogom megérdemelni a babérkoszorút. Itt a város mellett van egy nagy pusztaság, amit körülvesznek nagy bazalthegyek. Most én oda kimegyek és ezekből a sziklákból kifaragom a teljes magamat. Ha megvan, akkor jövök vissza, akkor már megérdemlem a babért. Az emberek kicsit elszomorodtak, de látták azt, hogy semmiképp nem tudnák visszatartani. Ezért elkísérték a város kapujáig és elbúcsúztak tőle. A művész pedig ahogy kint volt, azonnal vette a vésőjét és lázas munkával nekilátott az alkotásnak. Amikor kész lett, szigorú önkritikus szemmel megnézte a műveket. Nézte és egy kis sóhajjal így szólt: Hát igen, ez egy jól sikerült szép emberi test. Akár Ádám is lehetne, mielőtt az Úr belelehelte a halhatatlan lelket. Nem ezt akartam – és már a kezében is volt a csákány, amellyel apró darabokra törte a sikerületlen alkotást. De nem tétlenkedett sokáig, hanem teljes energiával alkotott tovább. Mikor ezzel is elkészült, akkor így szólt: ebben van valami, de még csak valami, én pedig a teljességet akarom. És ez az alkotás is az előzőnek a sorsára jutott. Ez így ment tovább sokáig. Néha belekiáltott az éjszakába: hol vagyon én?, de csak a hegyek kórusa visszhangzott rá: hol vagyok én? Közben múltak az évek. Nem akarta figyelembe venni, hogy lábai már nem bírják egészen úgy, mint eddig. Azt meg egyáltalán nem akarta tudomásul venni, hogy a keze már egy kicsit reszket a vésővel. Azt pedig, hogy a haja megfehéredett, észre sem vette. Hanem egy napon döbbenten látta, hogy itt az út vége és egy lépést sem lehet tovább tenni. Előtte kavargott a nagy félelmes ismeretlen, amibe belepillantani sem mert. Amint ott állt a teljes tanácstalanságban, észrevette, hogy valaki mellette áll. - Ki vagy te? - kérdezte - Szobrász, mint te. - Hát te ismersz engem? - Jobban, mint te magadat. - Hogy lehet az? Hitetlenkedett fel benne a csodálkozás. - Kiáltásaidat az éjben nem csak a hegyek visszhangozták. Bennem is visszhangzott, de te nem hallottad. Kétségbeesésed szétrepülő sziklái nemcsak tégedet sebeztek meg, hanem engem is. A véremből rád is hullott, de te nem vetted észre. - Akkor Te – dadogott fel ajkán az utolsó reménység – akkor Te talán azt is meg tudod mondani, hogy hol vagyok én. - Nézz bele – és látva összeborzadását megismételte még egyszer: Nézz bele, nem kerülheted el. Belenézett. Meglátta magát. Sudár volt, erős és tiszta. Mindenkit vonzott, de senki meg nem rendíthette. Ekkor felujjongott benne a beteljesülés. Ezt akartam! Én is, ölelte szívére a NAGY SZOBRÁSZ örökre.