Áncsán József: Pater Noster

fekete könnycseppekként gyászba öltözött varjak ereszkedtek alá, lábuk földet ért, a temető biztonságot ígért, nyugalmat. a világ összes fájdalma,keserve gyűlt ma össze véreim velünk néhány illanó percre élcelődni életünk múló évein. arcotokban arcom látom tükröződni, néhány mély barázdát, melyet közös sorsunk szántott, emberivé téve minden ráncát. sosem harag, düh, gyűlölet rajzolta portrénk vonásait. együvé tartozás, jóság, szeretet, mosoly varázsa, megfoghatatlan hit, nem szerzés- tenni akarás mozgatta erős karjainkat fáradhatatlanul, amint nagyapám tanította atyáinkat, anyáinkat. az öreg útkaparó kubikus tizenegy éhes gyermekét etette. az élet tanította, nem pedagógus, családot teremtett, dolgát tette. a világ változik. apákat fiúk követnek, ki megtette dolgát távozik, kik temettek, eltemettetnek. sorsunk közös és különbözik. holnap te dobod a síromba a rögöt, de a biztos pont egyezik: Atyánk, ki leválaszt s összeköt Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! (Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.) Ámen.