A lélek harmóniája

A Debreceni Jazz Napok nyitókoncertjéről szóló gondolataimat egyidézettel kezdem: „A zene a lélek kifejeződése, a személy belső világából ered, az igaz, a jó és a szép dolgokért alkotja meg az ember. Nem véletlen tehát az sem, hogy imánkat is olykor zene kíséri – A zene felcsendíti lelkünket, érzékeinket, ilyenkor Istennel találkozunk.” /XVI: Benedek / Egy órával a koncert előtt érkeztem, hogy felfedezzem a Pásti utcai Zsinagóga értékeit. Alkalmam volt üdvözölni Maloschik Robi Bácsit, aki évtizedek óta „bábáskodik” a rendezvény felett. Gyarmati Zoli Bácsi 75. születésnapjára utalva jellemző humorával mondta: A jazz, vagy megöl, vagy tartósít. Öröm volt látni a nagy öregeket: Gyarmati Zoli Bácsit, Berkes Balázst a bőgőnél, Kőszegi Imrét a doboknál, Zakar Zoltánt a harsonánál, de öröm volt hallgatni Subicz Gábort trombitájával. Köszönöm az élményt. Boldog voltam, hogy a jazz harmóniái Isteni magasságokba emeltek.

Üdvözlégy, Anyám!

Éves kiemelt zarándoklatunk, a Kármelhegyi Boldogasszony Búcsú kegyelmi ajándékait veszem elő elcsendesedve, elmélkedve. Ha megkérdeznék tőlem, melyik a legszebb magyar szó, azt felelném: Édes’. Anyai nagybátyám szólította így édesanyját. Nekem nem adatott meg sokáig, hogy bárhogyan szólíthassam Édesanyámat. Ma már csak Égi édesanyámat szólíthatom, oltalmat keresve Nála. Minden alkalmat megragadok, hogy találkozzam vele. Ötvenfős zarándokcsoporttal indultunk a felvidéki Barkára. Megérkezésünk után első utam a cigánysor utolsó, düledező házacskájához vezetett, hogy örömet szerezzek pártfogoltjaimnak: Ilonának és gyermekeinek. Négy hónapja gyarapodott a család. Jó volt látnom a csillogó gyermekszemeket, amikor átadtam ajándékaimat. Ilona, az édesanya arcán is boldogságot láthattam. A búcsú meghívott celebránsa: Dr. Korzenszky Richárd Atya, a Tihanyi Apátság perjelje arra kérte a zarándokokat, hogy vigyenek búcsúajándékokat haza, de ne csak olyanokat, amik szatyorba rakhatók. Ilona családjától kaptam az első ajándékot. A második ajándék a bencés perjel előadása volt, amelyben arról elmélkedett, hogy mire neveljük gyermekeinket. A harmadik ajándékot a Máriás Nővérektől kaptam, akik ötvenfős zarándokcsoportunknak vallottak máriás lelkiségükről. A feszült figyelemmel hallgató, kérdező zarándoktársaim arcán láttam, mennyire ki vagyunk éhezve a Máriás Nővérek szeméből sugárzó tisztaságra. Bizonyára a zarándokút kegyelmeit majd hosszabb idő távlatából fogom megérteni, értelmezni, mint ahogyan mos jöttek elő Komáromi János Testvérem gondolatai: A világ megmaradása függ az édesanyákon. Az Ő anyai gondolkodásuk, felelősségérzetük tud megóvni bennünket a tragédiáktól. Talán nem véletlen, hogy Mindszenty József Bíboros, akit szentként tisztelek, így gondolkodott: . „Ha földi nőben hasonlatot fedezek fel az édesanyámmal, már tisztelettel nézek rá – mondotta. – Milyen nagy tisztelettel, szeretettel és bizalommal kell akkor néznünk a Szent Szűzre, aki természetfeletti síkon ugyanazt teszi értünk, amit édesanyánk tesz értünk földi életünkben.” Minden szépet, jót, kedveset, amit édesanyánkban tapasztalunk, azt megtaláljuk Máriában természetfölötti vonalon és kimondhatatlanul nagyobb mértékben. Minden édesanya fájdalmas anya, de nincs anyai gyötrelem, mely a Szűzanya fájdalmával felérne... Minden édesanya édes tejével táplálja gyermekét; a Szűzanya a kegyelem édes mennyei eledelével táplál bennünket. Amikor áldozunk, ő adja Szent Fia testét és vérét gyümölcsoltó készségével... Az édesanya karján hordozza gyermekét, a Szűzanya anyai oltalmának karján hordoz minket... Az édesanya tanítja gyermekét imádkozni, de a Szűzanya az, aki imánkat a mennyei Atya trónja elé viszi... Az édesanya csókkal küldi gyermekét a világba és ölelő karral várja vissza; a Szűzanya a siralom völgyéből az égi hazába vár bennünket vissza... És a párhuzam így megy tovább a befejezésig, amikor a hasonlatoknak teológiai alapot ad a keresztséggel, melyben újjászületünk az örök életre, és a kegyelemmel, melynek erejében felnövekedünk benne. „A Teremtő a gyermeki szívbe kitörölhetetlen, mély szeretetet oltott az édesanya iránt. Ennek a természetes törvénynek van mása a természetfölötti világban a Szűzanya, az Isten anyja, a mi anyánk iránt.” Boldogok, akiknek szeretete anyjuk iránt nem fogyatkozik. Boldogok, akiknek szeretete a Szűzanya iránt állandóan növekszik.”

A tegnap elmúlt

A tegnap elmúlt - Új napot hozz Jézus! A tegnap elmúlt - Új embert teremts, Jézus! A tegnap elmúlt - Új életre taníts, Jézus! A tegnap elmúlt - Új utakat szabj elénk, Jézus! A tegnap elmúlt - Új kegyelmeddel erősíts, Jézus! A tegnap elmúlt - Új célokra lelkesíts, Jézus! A tegnap elmúlt - Új küzdésre ihless, Jézus! A tegnap elmúlt - Új áldozatra képesíts, Jézus! A tegnap elmúlt - Új szeretetre szíts fel, Jézus! A tegnap elmúlt - Bocsásd meg a tegnapot, Jézus! A tegnap elmúlt - Mindent újíts meg, Jézus! A holnap is tegnap lesz, Csak Te vagy a kezdet és a vég, Jézus!

Wass Albert: Ébredj magyar!

Nemzetemet dúlta már tatár, harácsolta török, uralkodott fölötte osztrák, lopta oláh, rabolta cseh. Minden szomszédja irigyelte mégis, mert keserű sorsa istenfélő nemzetté kovácsolta. Becsület, tisztesség, emberszeretet példaképe volt egy céda Európa közepén! Mivé lett most? Koldussá vált felszabadult honában, züllött idegen eszmék napszámosa! Megtagadva dicső őseit, idegen rongyokba öltözve árulja magát minden utcasarkon dollárért, frankért, márkáért, amit idegen gazdái odalöknek neki! Hát magyar földön már nem maradt magyar ki ráncba szedné ezt az ősi portán tobzódó sok-száz idegent? Ébredj magyar! Termőfölded másoknak terem! Gonosz irányba sodor ez a megveszekedett új történelem!

"A búcsújárás népünk ezeréves hagyománya"

Szombaton a felvidéki Barkára zarándokolunk Kármelhegyi Boldogasszony Búcsúba. Elővettem Füzér Julián Atya könyvét, hogy fellapozzam, Mindszenty József hogyan gondolkodott a búcsújárásokról. Idézem a fejezetet: “Máriát minden nemzedék magasztalja és boldognak hirdeti. Mint a Megváltó szülője és lelkünk édesanyja, a Szent Szűz minden más szentnél közelebb van hozzánk, szeret bennünket, imádkozik értünk, segít rajtunk. Hit, kegyelet, hála állíttatta fel a Szent Szűz képeit, szobrait, kápolnáit, templomait azokon a helyeken, ahol közbenjárására egyesek különleges, csodás kegyet kaptak. Ezek a helyek a Mária-kegyhelyek, a „búcsújáróhelyek”, amelyek minden keresztény országban megtalálhatók. E helyekre a katolikus hívek bámulatos hittel, csodálatos szeretettel, nagy örömmel és áhítattal tömegesen zarándokolnak. Magyarországon nagy számban vannak Mária-kegyhelyek és több közülük már létezett az Árpádok korában. Andocs, Bodajk, Búcsúszentlászló, Celldömölk, Máriagyűd, Máriamakk, Mária-besnyő, Máriapócs, Máriaremete, Márianosztra, Mátraverebély-Szentkút, Pálosszentkút, Sümeg a legismertebb Mária-kegyhelyek. A trianoni határokon kívül van Máriaradna, Máriavölgye és a leghíresebb, Csíksomlyó. Boldogasszony évének kezdetén Mindszenty bíboros a budavári Nagyboldogasszony templomát mondta a legjelesebb magyar Mária-kegyhelynek. „Ez a szentegyház az ország szíve – prédikálta – és ezt a szerepét a történelem folyamán szüntelen megőrizte... Ebben a templomban Mária lábainál ott van az egész történelem minden fényével és borújával.” Főoltára már évszázadok óta kegyoltár és Mária-szobra csodatévő nemzeti ereklye. XII. Ince pápa hivatalosan búcsújáróhelynek nyilvánította és a Mária-ünnepeken teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik meglátogatták a templomot. A budavári Nagyboldogasszony templomnak a története az, ami a haza története. Tanúja volt dicsőségének és szenvedésének. A Nagyasszony ebből a szentegyházból figyelte a haza sorsát. Valójában minden templom és kápolna, mely a Szűzanya tiszteletére van szentelve, Mária-kegyhely, ahol szív és értelem különös bizalommal irányul az Isten anyjára és a hívek gyakran tapasztalják édesanyai jóságát. A búcsújárás Mindszentynek már zalaegerszegi plébánossága idején kedvelt gyakorlata volt. Maróthy-Meizler Károly írja, hogy az ősi zalai búcsújáróhelyekre évenként maga vezette híveit. Mint plébános, felismerte és nagyra értékelte a búcsújárás vallási, társadalmi és emberi értékét. „Összefonódnak a szívek egyetlen nagy családdá a búcsújárás alatt... A szegény ember nehéz sorsa is könnyebbé lesz a szép ünneptől.” A sümegi búcsú esemény volt a zalaegerszegi egyházközségben. „A zalai katolikusok nagy találkozója volt a sümegi búcsú” – mondja az író. Mindszenty szerint a búcsújárás nagy vallásos érzései az imádás, a hálaadás, a kérés és az engesztelés. Ezt érezte a budavári Nagyboldogasszony templomában: „Sehol nem tudom úgy egyszerre megfogni az imádó, hálaadó, kérő és engesztelő magyarságot, mint itt a viharvert öreg falak között.” A por befedi, az eső eláztatja, a szél cibálja a búcsúsokat. A különbségek eltűnnek köztük és egy nagy hullámzó, mozgó tömeg lesz belőlük, amelynek ritmusát az imádó, hálaadó, kérő, engesztelő ima adja. A búcsúsok ezért jönnek a kegyhelyre. A búcsúsok az egész úton a Szent Szűz társaságában érzik magukat. Mária a reményük, ő a vigaszuk, őt dicsérik énekükkel, róla elmélkednek az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges olvasó titkaival, őt hívogatják a litánia megszólításaival, egymás között róla beszélnek és a papok Máriáról prédikálnak. Amikor azután a kegyhelyre megérkeznek, a Szent Szűz kegyképe előtt egyszerre tör föl belőlük az üdvözlés és a könyörgés: „Mutasd meg, hogy anyánk vagy! Mutasd meg nekünk Jézust, méhednek áldott gyümölcsét, ó irgalmas, ó kegyes, ó édes Szűz Mária!” A búcsújárás, mint vallásos esemény, figyelmeztetés, hogy „úton vagyunk” és nincs a földön maradandó városunk. Mint Szent Pál mondja, „a vándorok és zarándokok mind hazát keresnek” (Zsid 11,13). Krisztus a mi utunk (Jn 14,6), rajta keresztül jutunk el végcélunkhoz, és a Szent Szűz őrködik, virraszt, oltalmaz, imádkozik, hogy az útról le ne térjünk, a megpróbáltatások ellenére is előrehaladjunk és egykor célt érjünk. Mindszenty nemcsak a búcsújárások természetfeletti értékét ismerte, hanem azok történetét is. Idézi Eszterházy Pál nádor, Balogh Flórián és Pásztor Lajos munkáit a magyar kegyhelyekről és búcsújárásokról. „Népünk kezdettől és mindig szerette a búcsújárásokat és a zarándoklatokat” – mondotta. Nemcsak az egyszerű nép és buzgó papjai, hanem a püspökök, prímások, a nemes urak és a magyar királyok is búcsújárók voltak. Szent István Bodajkra zarándokolt, Nagy Lajos Máriacellbe, Mátyás a budavári Nagyboldogasszony templomába. Az esztergomi hercegprímások Máriavölgyére jártak búcsúra. A búcsújárás ezeréves magyar hagyomány, „amely a kinyilatkoztatással és a történelemmel íratott a szívünkbe” – mondotta. Mikor Boldogasszony évét bejelentették, Mindszenty vezetésével a püspökök „ősi magyar szokásnak” mondták a Máriakegyhelyek látogatását és kérték a híveket, hogy újítsák fel a búcsújárásokat. A felszólítás páratlan visszhangra talált és Boldogasszony évének megnyitása napján közel másfél millió zarándok volt a Mária-kegyhelyeken. A búcsújárások folytatódtak Boldogasszony évében a bíboros nagy örömére. „Magyar földön 1947 második felében szakadatlanul vonul, ajkán Mária dicséretével, a hatalmas hívő népáradat... Hitünk és erőnk bizonysága és további forrása ez. Ha ez a fény nem volna és hiányoznék a kereszt alatt, csak akkor volnánk igazán szegények, megsiratnivalóan nyomorultak” – mondotta újévi szózatában. A búcsújárásokban látható lett a világot legyőző hit és szinte kézzel tapintható volt a Szent Szűz szeretete. Az egész ország mozgott, vonult, tüntetett. Mindszenty pontosan így tervezte és így akarta ezt. 1948. december 12-én zárták be Boldogasszony évét és a zarándoklatokon 4.601.322 hívő vett részt, jelentette a Magyar Kurir. Volt alkalom, amikor a bíboros maga is csatlakozott a búcsúsokhoz, velük gyalogolt és útközben velük együtt énekelt, mondta a rózsafüzért, imádkozta a litániát. Így ment Máriaremetére a fővárosi férfiakkal. Ha nem is mindig a búcsúsokkal együtt, gyakran megjelent a kegyhelyeken, hogy szentmisét mondjon, prédikáljon, vezesse az ájtatosságokat. Bíbor ruhájában, fehér karingjében mint biztató csillag tündökölt a búcsúsok előtt. Volt Máriaremetén 1947. szeptember 14-én, Máriagyűdön 1948. július 6-án, Bodajkon 1948. szeptember 26-án, Celldömölkön 1948. szeptember 12-én, Márianosztrán 1948. május 21-én, Pálosszentkúton 1948. október 10-én és Boldogasszony évének megkezdése előtt volt Máriapócson és Győrött. A búcsújárásokban lett Boldogasszony éve a Szent Pál-i értelemben vett „kellő idő”, „az üdvösség napja”, amikor egy elárvult, elnyomott, elszegényedett nép imádkozva, böjtölve, nagy kitartással vonszolta magát Szűz Mária kegyhelyeire és így bizonyította türelmét, hitét, reményét, Istenbe vetett bizalmát és így tett tanúságot igazságáról. Mint Szent Pál mondotta: „Most van a kellő idő, most van az üdvösség napja... Nagy türelmet tanúsítva a megpróbáltatásban, a szükségben, a szorongattatásban, virrasztunk, böjtölünk tisztességesen, megértőén, béketűrően és jóságosan... kitartunk a szeretetben és az igazságot hirdetjük az Isten erejével” (2Kor 6,2-6). Miért tartunk mi búcsújárásokat? – kérdezte a bíboros a bodajki búcsún és nyomban megadta rá a feleletet: „Ezer éven át nemzedékről nemzedékre szívünkbe íratott, belénk gyökerezett hit sarkall arra; a kinyilatkoztatás és történelmünk ellenállhatatlan parancsolatával valljuk... Krisztus Anyja az Isteni Kegyelem Anyja, Bűnösök Menedéke, Keresztények Segítsége. Nekünk őrá igényünk van! Ezer év minden történelmi emléke, minden sír a temetőben harsogja: Pátrónánk, édesanyánk vagy...” A magyar nép már annyit szenvedett, csalódott, annyira éhezik az igazságra és valami tisztára, oly sok embertelenséget tapasztalt, hogy csak a Szent Szűzhöz tud menekülni, mint Sík Sándor írja Az andocsi Máriához című költeményében: Koldusboton, törött mankón Jövünk búcsút járni, Szűz Máriás magyaroknak Kopott unokái. Éjfél van a Duna táján; Magyaroknak éjszakáján Nincs már ki virrasszon; Baráttalan, testvértelen, Hozzád ver a veszedelem, Boldogságos Asszony. Márianosztrán Izaiás prófétát idézve – „Örömmel merítsünk vizet az üdvösség forrásaiból” (Iz 12,3) – Mindszenty a búcsújárásokat a kútra vízért menő szép falusi szokáshoz hasonlította: „Ahogy a természet üdítő forrásaihoz egymásután jönnek a környező mezők szorgalmas munkásai és megmerítik korsóikat benne, mi is megmerítjük lelkünket a világ szennyes folyókái után a múlt megszentelt Mária-kegyhelyein.” Boldogasszony évében a Mária-napok szerte az országban nem mindenütt voltak búcsújárások, de ünnepélyességben, áhítatban és a körmenettel búcsújáráshoz hasonlítottak. Szép példája volt ennek a zalaegerszegi Mária-nap, melyen 60.000-en tolongtak. A bíboros a szentmisét magasra épített oltárnál mondta. Prédikációjában Zala megye ősi Mária-tiszteletéről beszélt. „Zala tele van Szűz Mária kegyhelyeivel, művészi Mária-szentélyekkel, tele van Zrínyi Miklós, Eszterházy nádor, Széchenyi István, Deák Ferenc Mária-tiszteletének emlékeivel. Zala derék népét élteti Mária édesanyánk tisztelete és nincs az a hulló, égető lávahamu, mely ezt a hitvilágot maradéktalanul kiégetni és elborítani tudná” – mondotta. A szentmise után megindult a körmenet. Éneklő, imádkozó, áhítatos óriási tömeg, „melyben vakító fehérbe öltözött, rózsakoszorús leányok vitték a búcsúszentlászlói kegytemplom aranyos Mária-szobrát” (Maróthy-Meizler Károly: Az ismeretlen Mindszenty). Boldogasszony évének állandó, ismételt tanítása, hogy Mária édesanyánk, lelkünk édesanyja, Magyarország pátrónája, aki nem hagy el bennünket a megpróbáltatásokban, visszhangzott a búcsúsok lelkében, amint a bíboros kérésére a Mária-kegyhelyekre siettek. A Mária-kegyhelyeken a búcsúsokban látható lett „az imádó, hálaadó, kérő, engesztelő Magyarország”. „A szenvedő, de Nagyasszonyában bizakodó magyar nép voltak a búcsúsok” – mondotta Mindszenty. A búcsújárások nélkül Boldogasszony éve nem lett volna az az esemény, amelyre – mint Mindszenty mondotta – „megértőknek és meg nem értőknek fel kellett figyelniök”. A búcsújárások nélkül Boldogasszony évének a kegyelme is kevesebb lett volna, mert a búcsújárásokkal járó áldozat, ima, önmegtagadás, bűnbánat és a közösségi érzés előkészítette a lelkeket a kegyelemre. A búcsújárások mindig megvoltak az Egyházban és ősi szokás volt Magyarországon, de Mindszenty József lelkipásztori zsenije, a Szűzanya iránti nagy szeretete, a búcsújárásokról való személyes élménye kellett, hogy a búcsújárásokkal másfél éven át mozgassa Magyarországot, és a hit erejét híveivel s ellenfeleivel éreztesse.”

A világ ferences szemmel

Ferences fogadalomtételre készülök. Ferences közösségem dönt arról, hogy eleget tettem- e, a Ferences Regulánkban rögzített feltételeknek. Én ma arról elmélkedem, hogy miről ismerszik meg egy ferences. Nem arról, hogy miről, hogyan beszél, sokkal inkább tetteiről. Nem egyszerűen hitbuzgó templomjáró emberek vagyunk. Elegendő, csak a szemébe nézni, hogy tudjuk, rendelkezik- e azzal a karizmával, amelyet Szent Ferenc Atyánk ránk hagyott. A ferences embernek ragyog a szeme. Hiszem, hogy az én szememből is ez a derű sugárzik. Kolumbán Atya , akit példaképemnek tekintek, ezzel a tekintettel néz rám erről az archív fotóról. Nem törték meg az élet megpróbáltatásai, 94 évesen is boldog, hogy Jézus szolgálatában élhet. A Teremtő csodálatos alkotása az Ember. Látásom károsodott, ezért meglátom az élet olyan szépségeit is, ami mellett mások elmennek. Istennek legyen hála!

A "Mária- tisztelet nemzeti örökségünk"

Kármelhegyi Boldogasszony Búcsúba készülünk. Az idei zarándokutunk különleges lesz, mert kiegészül ferences klubunk programjával. Éves programunk összeállításakor tervbe vettük, hogy a Barkán megismert Máriás Nővéreket felkérjük, beszéljenek máriás lelkiségükről, hiszen a ferences lelkiségnek is szerves része a Mária- tisztelet. A nővérek felkérésünket elfogadták, meghívták csoportunkat Somodi Kolostorukba, hogy közösen imádkozzunk a Magyarok Nagyasszonyához, Máriához. Ma ismét „fellapoztam” Füzér Julián Atya könyvét, hogy Mindszenty Bíboros Mária- tiszteletéről olvassak: “Mindszenty csodálatos tanúvallomást tett a Szent Szűz mellett és megrendítően fordította szemét és kezét az Égi Anya felé: „Monstra te esse matrem! Mutasd meg, hogy Anyánk, Nagyasszonyunk vagy immár ezer éve!” Ebben a lelki harcban tündöklőén ragyogott a Szűzanya, mint a Magyarok Nagyasszonya és a keresztények reménysége és boldognak, áldottnak hirdette a magyar nép szerte a hazában, a Szent Szűz erényeit és kiváltságait prédikálta a bíboros páratlan ékesszólással és erővel, miközben népe vezetője és a világtörténelem nagysága lett, VI. Pál pápa szerint olyan „láng, mely ragyogó fényességével bevilágította az Egyház útját”. , hitte, hogy új élet lesz a hazában, hogy a Szent Szűz a béke, a szabadság, a megértés, boldog együttélés „csillagos köpenyébe” burkolja a magyar népet. Hitte és remélte, hogy a Szent Szűz közbenjárására az ország megszabadul a gonosztól – „a Keletről ránk zúduló barbarizmustól”, ahogy ő szokta hívni a kommunizmust. Ha igaz is, hogy „soha olyan kérdés, amely merőben politikai, szóba nem került a Mária-napokon”, mint mondotta 1948. november 18-án utolsó szózatában, Mindszenty mindig állította, hogy „ez a föld nem adok-veszek-bóvli-áru, hanem a Boldogasszony birtoka”, és a Szent István-i örökség soha egy pillanatra se lehet alku tárgya. „Egyént, családot, nemzetet nem engedünk beöltöztetni testünktől, lelkünktől idegen gondolatokba. Ragaszkodunk tépett országunknak a múltból örökölt, a jövőben hűen őrzendő, kipróbált nagy történelmi alapjaihoz és ápolunk titokban és nyíltan minden fenntartó erőt” – mondotta Boldogasszony évének megnyitásakor. Ezt hangsúlyozta, ahol részt vett a Mária-ünnepségeken. „Mi Szent István országának polgáraivá születtünk és a Boldogasszony tanítása szellemét valljuk és nem fogadunk be megszentelt hagyományok helyébe árvizi öntvényeket, omladékokat és hulladékokat” – mondotta Szombathelyen. „Mi katolikus magyarok voltunk, vagyunk és maradunk! Mária népeként és nemzeteként akarunk élni!” „Mind, mind deportált magyarok vagyunk – harsogta Esztergomban, amikor Boldogasszony évét megnyitotta. – Ha a Duna, a Garam mellől nem is vittek el minket, hát kivittek magunkból, ezeréves múltunkból. Vissza! Vissza! Nem a természethez, hanem a történelmi materializmus lobogója alatt száműzött, deportált természetfelettiséghez, annak Isten után következő tündöklő ormához, Máriához.” De „a Keletről ránk zúduló barbarizmus” éppen ezt nem akarta. A kommunisták nemcsak hogy nem akartak keresztény, Nyugat felé orientálódó Magyarországot, hanem annak még a nyomát is el akarták tüntetni. Sírt ástak a múltnak, hogy a sír fölött őrjöngve egy ateista, materialista, kommunista országot építsenek, mely múltja miatt siránkozik. A Boldogasszony évét megnyitó bíboros előtt ott volt a sír rémes víziója. Beszédét két sírnak az említésével kezdte. Említette a Szent Szűz sírját, melyből az Istenanya a mennyei megdicsőülésbe emelkedett és említette a nemzetnek ásott, „örvénylően fenyegető sírt”, mely elől „a nagy boldogtalanság és árvaság nemzete menekül és odasimul a Nagyboldogasszonyhoz, az édesanyához, a hatalmashoz, a nagyhoz”. Boldogasszony évével Mindszenty a Regnum Mariánumért harcolt a kommunizmus ellen. Azok előtt, akik kívülről figyelték a magyarországi eseményeket és azok előtt is, akik Mindszentyvel járták az országot és dicsérték a Szent Szüzet, hamarosan felmerült az Apokalipszis képe „az égi asszonyról és a vörös sárkányról”. „Az égen nagy jel tűnt föl: egy asszony, öltözete a nap, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona... Most egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy vörös sárkány, hét feje volt és hét szarva, s mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát és a földre szórta... A sárkány haragra lobbant az asszony ellen és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett” (Jel 12,1.3.17). Boldogasszony éve hivatalosan 1948. december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén fejeződött be. Minden székesegyházban, bazilikában, templomban és kápolnában ünnepélyes szentmisét mondtak és a Te Deumot énekelték. A búcsújáró helyeken az esti órákban gyertyás körmeneteket tartottak. A szentbeszédekben az ország püspökei és papjai összegezték Boldogasszony évének kegyelmeit. A misehallgatások, szentáldozások, szentgyónások és zarándoklatok statisztikája bámulatos volt. Biztosan nem tudjuk, de feltételezzük, hogy Esztergomban a bíboros misézett és prédikált Boldogasszony évének befejezésekor. A Mindszenty Okmánytárban nincs semmi róla. Ekkor ő már ítéletre szánt ember volt. Az ország „vezetői” elhatározták, hogy letartóztatják. Támadások folytak ellene sajtóban, rádióban, előadásokon, munkahelyeken, gyűléseken, a parlamentben. Mire Boldogasszony éve befejeződött, befejeződött Mindszenty harca is és áldozat lett. Lehetséges azonban, hogy még egyszer fellángolt benne a Szent Szűzbe vetett remény és amit annyiszor oly ékesszólóan mondott a Mária-napokon, utoljára megismételte: „Őseink mindenkor a Szűzanyához folyamodtak és minden nyomorúságukból kiszabadultak. Tegyétek azt, amit az Egyház hirdetett nektek a Szűzanya nevében és élni fogtok, és élni fog eme erőnek a segítségével a szegény magyarság mindnyájunk örömére és vigasztalására.” (A Mária-kongresszus záróbeszéde 1947. október 7-én.) De ha beszélt is Esztergomban Boldogasszony évének befejezésekor, amit mondott, elhalkult 1948. november 18-án tartott utolsó szózata mellett, melyet megrendülve hallott népe és az egész világ: „Állok Istenért, Egyházért, hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágban legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos.” Ebben az utolsó szózatában említi a Mária-évet, de nincs benne a Szűzanyához való nagy szeretete és a belevetett reménye. Lehetetlen nem éreznünk benne a szomorúságot, az elhagyatottságot. Mintha csalódottság lenne benne. Az Apokalipszis látomása szerint „az Égi Asszony gyermekével együtt elmenekült a pusztába” (Jel 12,6-14). Látszatra győzött a „vörös sárkány” és csatlósai, és mintha a Szent Szűz az országból a pusztába menekült volna. Mintha a sok kérés, ima, dicséret, szeretet és áldozat, melyet a bíboros és vele a magyar nép élő hittel és nagy reménnyel terjesztett eléje, mindhiába lett volna. A bíboros megkínzott fogoly lett, az országot körülvette a vasfüggöny és elöntötte „a Keletről jövő barbarizmus”. Csaknem 25 évet kell várnunk, hogy Mindszenty József égő szeretete és rendíthetetlen hite a Szűzanya iránt újra lobogjon. 1972. szeptember 12-én Máriacellben halljuk újra tőle, hogy a „Mária-tisztelet a mi nemzeti örökségünk” és újra ajkán van a tipikus szűzmáriás buzdítás: „tebenned van, Nagyasszonyunk, minden reményünk. Ajánljuk magunkat a Nagyasszony oltalmába, az otthoniakat és az ittenieket az öt világrészben. Kötelezzük el magunkat az ő szolgálatára... és Jézushoz jussunk el Mária, Édesanyánk által.” Az emigrációban, bárhol jelent meg, magyarjai és idegenek között egyformán, Mindszenty nem szűnt meg a Szűzanyát dicsérni és mindenkit tiszteletére buzdítani. Mintha a Szent Szűz esdekelte volna ki neki a kegyelmet, hogy öregsége, testi gyengesége, betegsége ellenére is fiatalos buzgósággal és lelkesedéssel vigye hallgatóit a Szűzanyához. „Mi hozzá folyamodunk és vele, az ő segítségével akarunk állani helyünkön úgyis, mint egyének, úgyis, mint családok, úgyis, mint nemzet és társadalmi osztály, mert az a mi kötelességünk... Azért jöttem hozzátok, hogy kérjelek benneteket, térjetek vissza Istenhez, térjünk Szűzanyánkhoz, mindnyájunk Édesanyjához.” (Perth Amboy, N.J., 1974. május 13-án) „Mi Szent István országának polgáraivá születtünk és a Boldogasszony tanítása szellemét valljuk és nem fogadunk be megszentelt hagyományok helyébe árvizi öntvényeket, omladékokat és hulladékokat” – mondotta Szombathelyen. „Mi katolikus magyarok voltunk, vagyunk és maradunk! Mária népeként és nemzeteként akarunk élni!” „Mind, mind deportált magyarok vagyunk – harsogta Esztergomban, amikor Boldogasszony évét megnyitotta. – Ha a Duna, a Garam mellől nem is vittek el minket, hát kivittek magunkból, ezeréves múltunkból. Vissza! Vissza! Nem a természethez, hanem a történelmi materializmus lobogója alatt száműzött, deportált természetfelettiséghez, annak Isten után következő tündöklő ormához, Máriához.” De „a Keletről ránk zúduló barbarizmus” éppen ezt nem akarta. A kommunisták nemcsak hogy nem akartak keresztény, Nyugat felé orientálódó Magyarországot, hanem annak még a nyomát is el akarták tüntetni. Sírt ástak a múltnak, hogy a sír fölött őrjöngve egy ateista, materialista, kommunista országot építsenek, mely múltja miatt siránkozik.”