Szabadon szárnyaló gondolat

Debrecenben a ferences atyák elhurcolásáról hagyományosan októberben, Szent Ferenc Ünnepén emlékezünk meg. Júniust írunk, ide kívánkozik egy gondolat a magyarországi ferencesek keresztútjáról: „Az újhatvani ferences rendházból az ávósok 1950. június 19-én elhurcolták Kriszten Rafael, Tarcza Aurél, Veres Géza és Zsiga Kerubin ferences atyákat és a védelmükre kelő hatvani családok tagjait, közel háromszáz főt. A gyalázatos esemény hatvanadik évfordulóján Hatvan város önkormányzata elhatározta, hogy az egykori ferences templom előtti teret Szent Ferencről nevezi el. A szentmisével egybekötött térnévadó ünnepséget augusztus 20-án 11 órakor tartják, Érsek Zsolt hatvani polgármester és Magyar Gergely ferences tartományfőnök jelenlétében. Hatvan városában, de kiváltképpen az újhatvani városrészben nagyon él még a ferences atyák emléke. A ma élő fiatalok szüleiktől, nagyszüleiktől hallották, hogy a ferences atyák mennyi jót tettek az ott élő emberekkel. Amikor hatvan éve a város lakossága megtudta, hogy az ávósok megszállták a kolostort, eszükbe jutott 1946 tavasza, mikor három ferencest hurcoltak el a rendházból. A barátokat rajongásig szerető helybeli, főleg vasutas családok közt futótűzként terjedt a hír: „Újból elviszik az atyákat!" Egyre nagyobb tömeg vette körül a kolostort és a katonák távozását követelték. Ekkor azok Pestről erősítést kértek, közben pedig gumibottal összeverték a szerzeteseket. Az akciót Péter Gábor személyesen irányította. A kolostor köré gyűlt emberek közül háromszázat Recskre és más internálótáborokba hurcoltak. A négy ferences atyát, köztük Kriszten Raffael házfőnököt, valamint két civilt az Andrássy út 60-ba vitték. A házfőnököt életfogytiglan tartó börtönre, a többieket 5–10 év közötti börtönre ítélték. Raffael atya a rettenetes bánásmód következtében 53 éves korában, 1952-ben vértanúként hunyt el. Boldoggáavatási ügye már folyamatban van. Hatvan város képviselőtestülete júniusi ülésén határozatot hozott mely szerint az újhatvani Szent István-templom előtti, most parkosított terület vegye fel Szent Ferenc nevét. Ezzel is emléket kívánnak állítani a vértanú atyáknak, a civil áldozatoknak és a ferences rend hatvani működésének.” Budapest, 2010. augusztus 18. Szerdahelyi Csongor, Ferences Sajtóközpont Ma erről elmélkedem. Magam 1956- ban születtem. A „vörös tudatlanság korszakában” nevelkedtem. Fogalmam sem lehetett hitről, keresztény erkölcsről. Nem tudhattam azokról a gyalázatos bűntettekről, amit a „ dolgozó nép nevében” követtek el. Most, amikor ferences fogadalomtételre készülök, bezárni készülök magam mögött egy ajtót, és kinyitni, egy új világba vezetőt. Az elmúlt időszak olvasmányélménye volt Füzér Julián OFM: Mindszenty, a szent című könyve. Így ír róla P. Krupa Sándor, aki rendtársaival segítették a szerzőt: “Füzér Julián „Szentnek kiáltjuk!” című könyve után joggal hihettük, hogy mártír bíborosunkról már mindent tudunk. De nem így van! Megbizonyosodunk erről „Mindszenty bíboros, a szent” című könyvében. Sőt, mintha csak ez által kezdenénk igazán megismerni ragyogó egységben, a teljes valóságban és nem álmodott vízió fényességében. Az előbbi könyv lényegét sokan írták. A „Mindszenty bíboros, a szent” teljesen, minden karcolatában a szerző aranya és drágaköve. A „Szentnek kiáltjuk”-ban – terjedelme miatt – ő nem mondhatott el mindent. Pedig másokétól fényben, részletben, meglátásban és beállításban teljesen más, új vízióban állt előtte hazánk legnagyobb emberének s egyházunk jelenkori szentjének tündöklő, káprázatosan sokoldalú egyénisége. Látomását egészében e könyvben közli, így most előttünk szinte új Mindszenty bíboros tündököl. E 448 oldalas, szépen kiállított, képekkel ékesített és értelmezett könyv megírására Füzér atyát Mindszenty bíborossal szemben érzett hálája és szeretete késztette. Célja az volt, hogy növelje iránta az emberek szeretetét és oltárra segítse őt. Azt, „akit az Ég a magyaroknak adott nagy ajándékként”. A „Mindszenty bíboros, a szent” tartalmazza mindazt, amit Mindszentyről tudhatunk és tudnunk kell. A szerzőnek élményei mellett kisujjában van ennek az életnek tengernyi irodalma. A szerző Mindszenty-specialista. Könyve Mindszenty lexikon. Ám az egész mégsem egy ember csörgő csontváza, hanem Füzér atya víziója által egy eleven szenté, magyar szenté, élő emberé: idegszálaival, ereivel, szívével, lelkével. Füzér atya tudása szédületes, az egyházatyák ismerete lenyűgöző. Idézeteinek mennyisége nagyszerű. Bűvésze anyagának. Minden állítása, írói ecsetének vonása kinyilatkoztatás, így csak Füzér atya lát. Lényeglátása, lélek-, ember-boncolgatása nem mindennapi: lélekbúvár, léleklátó és idéző. Látomását meghökkentően új képekben, a világ legnagyobb embereivel összehasonlítva szemlélteti ferences módszerrel. Úgy tud tollával festeni, mintha első lenne, aki Mindszentyről mesterművet készít. E siker nyitja: hősének természetfeletti és izzó szeretete. Noha a könyv fejezeteinek témái, születéseiknek különböző időpontjai elkerülhetetlenné teszik a jelzők, hasonlatok, idézetek, állítások ismétlődését, mégis mindig úgy hatnak, mintha itt olvastuk volna először és csakis itt lenne a helyük. Ezért lehetséges, hogy a könyv által Mindszenty bíborost jobban megismerjük, újra csodáljuk és forróbban szeretjük, őt, akit szerzőnk már régen szíve oltárán szentként tisztel. A könyv öt fő részre tagolódik és számos fejezetre oszlik. Talán legizgalmasabbak és eredetiek az összehasonlításai. A megadott nagy mércék mellett látjuk szentünk nagyságát, eredetiségét, szentségét, emberségét. Mintha egy, az első századokból való mártír püspök életét olvasnánk a száraz szivacs szomjúságával. Nem maradhat el könnyünk és csodálkozásunk. Emmauszi tanítványokként repes közben a szívünk, mivel Füzér atya „megfejtette nekünk az írásokat”! Sajnáljuk, hogy a könyv végére értünk. Csak az vigasztal bennünket, hogy újra kezdhetjük e szent csodás életlapjainak olvasását.” P. Krupa Sándor OFM Természetesen, a mű olvasása számomra csak elkezdődött. De újra és újra előveszem, mert ferences elődeim ezeken a lapokon üzentek utódaiknak, hogy meg ne ismétlődjenek a múlt bűnei!