"A búcsújárás népünk ezeréves hagyománya"

Szombaton a felvidéki Barkára zarándokolunk Kármelhegyi Boldogasszony Búcsúba. Elővettem Füzér Julián Atya könyvét, hogy fellapozzam, Mindszenty József hogyan gondolkodott a búcsújárásokról. Idézem a fejezetet: “Máriát minden nemzedék magasztalja és boldognak hirdeti. Mint a Megváltó szülője és lelkünk édesanyja, a Szent Szűz minden más szentnél közelebb van hozzánk, szeret bennünket, imádkozik értünk, segít rajtunk. Hit, kegyelet, hála állíttatta fel a Szent Szűz képeit, szobrait, kápolnáit, templomait azokon a helyeken, ahol közbenjárására egyesek különleges, csodás kegyet kaptak. Ezek a helyek a Mária-kegyhelyek, a „búcsújáróhelyek”, amelyek minden keresztény országban megtalálhatók. E helyekre a katolikus hívek bámulatos hittel, csodálatos szeretettel, nagy örömmel és áhítattal tömegesen zarándokolnak. Magyarországon nagy számban vannak Mária-kegyhelyek és több közülük már létezett az Árpádok korában. Andocs, Bodajk, Búcsúszentlászló, Celldömölk, Máriagyűd, Máriamakk, Mária-besnyő, Máriapócs, Máriaremete, Márianosztra, Mátraverebély-Szentkút, Pálosszentkút, Sümeg a legismertebb Mária-kegyhelyek. A trianoni határokon kívül van Máriaradna, Máriavölgye és a leghíresebb, Csíksomlyó. Boldogasszony évének kezdetén Mindszenty bíboros a budavári Nagyboldogasszony templomát mondta a legjelesebb magyar Mária-kegyhelynek. „Ez a szentegyház az ország szíve – prédikálta – és ezt a szerepét a történelem folyamán szüntelen megőrizte... Ebben a templomban Mária lábainál ott van az egész történelem minden fényével és borújával.” Főoltára már évszázadok óta kegyoltár és Mária-szobra csodatévő nemzeti ereklye. XII. Ince pápa hivatalosan búcsújáróhelynek nyilvánította és a Mária-ünnepeken teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik meglátogatták a templomot. A budavári Nagyboldogasszony templomnak a története az, ami a haza története. Tanúja volt dicsőségének és szenvedésének. A Nagyasszony ebből a szentegyházból figyelte a haza sorsát. Valójában minden templom és kápolna, mely a Szűzanya tiszteletére van szentelve, Mária-kegyhely, ahol szív és értelem különös bizalommal irányul az Isten anyjára és a hívek gyakran tapasztalják édesanyai jóságát. A búcsújárás Mindszentynek már zalaegerszegi plébánossága idején kedvelt gyakorlata volt. Maróthy-Meizler Károly írja, hogy az ősi zalai búcsújáróhelyekre évenként maga vezette híveit. Mint plébános, felismerte és nagyra értékelte a búcsújárás vallási, társadalmi és emberi értékét. „Összefonódnak a szívek egyetlen nagy családdá a búcsújárás alatt... A szegény ember nehéz sorsa is könnyebbé lesz a szép ünneptől.” A sümegi búcsú esemény volt a zalaegerszegi egyházközségben. „A zalai katolikusok nagy találkozója volt a sümegi búcsú” – mondja az író. Mindszenty szerint a búcsújárás nagy vallásos érzései az imádás, a hálaadás, a kérés és az engesztelés. Ezt érezte a budavári Nagyboldogasszony templomában: „Sehol nem tudom úgy egyszerre megfogni az imádó, hálaadó, kérő és engesztelő magyarságot, mint itt a viharvert öreg falak között.” A por befedi, az eső eláztatja, a szél cibálja a búcsúsokat. A különbségek eltűnnek köztük és egy nagy hullámzó, mozgó tömeg lesz belőlük, amelynek ritmusát az imádó, hálaadó, kérő, engesztelő ima adja. A búcsúsok ezért jönnek a kegyhelyre. A búcsúsok az egész úton a Szent Szűz társaságában érzik magukat. Mária a reményük, ő a vigaszuk, őt dicsérik énekükkel, róla elmélkednek az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges olvasó titkaival, őt hívogatják a litánia megszólításaival, egymás között róla beszélnek és a papok Máriáról prédikálnak. Amikor azután a kegyhelyre megérkeznek, a Szent Szűz kegyképe előtt egyszerre tör föl belőlük az üdvözlés és a könyörgés: „Mutasd meg, hogy anyánk vagy! Mutasd meg nekünk Jézust, méhednek áldott gyümölcsét, ó irgalmas, ó kegyes, ó édes Szűz Mária!” A búcsújárás, mint vallásos esemény, figyelmeztetés, hogy „úton vagyunk” és nincs a földön maradandó városunk. Mint Szent Pál mondja, „a vándorok és zarándokok mind hazát keresnek” (Zsid 11,13). Krisztus a mi utunk (Jn 14,6), rajta keresztül jutunk el végcélunkhoz, és a Szent Szűz őrködik, virraszt, oltalmaz, imádkozik, hogy az útról le ne térjünk, a megpróbáltatások ellenére is előrehaladjunk és egykor célt érjünk. Mindszenty nemcsak a búcsújárások természetfeletti értékét ismerte, hanem azok történetét is. Idézi Eszterházy Pál nádor, Balogh Flórián és Pásztor Lajos munkáit a magyar kegyhelyekről és búcsújárásokról. „Népünk kezdettől és mindig szerette a búcsújárásokat és a zarándoklatokat” – mondotta. Nemcsak az egyszerű nép és buzgó papjai, hanem a püspökök, prímások, a nemes urak és a magyar királyok is búcsújárók voltak. Szent István Bodajkra zarándokolt, Nagy Lajos Máriacellbe, Mátyás a budavári Nagyboldogasszony templomába. Az esztergomi hercegprímások Máriavölgyére jártak búcsúra. A búcsújárás ezeréves magyar hagyomány, „amely a kinyilatkoztatással és a történelemmel íratott a szívünkbe” – mondotta. Mikor Boldogasszony évét bejelentették, Mindszenty vezetésével a püspökök „ősi magyar szokásnak” mondták a Máriakegyhelyek látogatását és kérték a híveket, hogy újítsák fel a búcsújárásokat. A felszólítás páratlan visszhangra talált és Boldogasszony évének megnyitása napján közel másfél millió zarándok volt a Mária-kegyhelyeken. A búcsújárások folytatódtak Boldogasszony évében a bíboros nagy örömére. „Magyar földön 1947 második felében szakadatlanul vonul, ajkán Mária dicséretével, a hatalmas hívő népáradat... Hitünk és erőnk bizonysága és további forrása ez. Ha ez a fény nem volna és hiányoznék a kereszt alatt, csak akkor volnánk igazán szegények, megsiratnivalóan nyomorultak” – mondotta újévi szózatában. A búcsújárásokban látható lett a világot legyőző hit és szinte kézzel tapintható volt a Szent Szűz szeretete. Az egész ország mozgott, vonult, tüntetett. Mindszenty pontosan így tervezte és így akarta ezt. 1948. december 12-én zárták be Boldogasszony évét és a zarándoklatokon 4.601.322 hívő vett részt, jelentette a Magyar Kurir. Volt alkalom, amikor a bíboros maga is csatlakozott a búcsúsokhoz, velük gyalogolt és útközben velük együtt énekelt, mondta a rózsafüzért, imádkozta a litániát. Így ment Máriaremetére a fővárosi férfiakkal. Ha nem is mindig a búcsúsokkal együtt, gyakran megjelent a kegyhelyeken, hogy szentmisét mondjon, prédikáljon, vezesse az ájtatosságokat. Bíbor ruhájában, fehér karingjében mint biztató csillag tündökölt a búcsúsok előtt. Volt Máriaremetén 1947. szeptember 14-én, Máriagyűdön 1948. július 6-án, Bodajkon 1948. szeptember 26-án, Celldömölkön 1948. szeptember 12-én, Márianosztrán 1948. május 21-én, Pálosszentkúton 1948. október 10-én és Boldogasszony évének megkezdése előtt volt Máriapócson és Győrött. A búcsújárásokban lett Boldogasszony éve a Szent Pál-i értelemben vett „kellő idő”, „az üdvösség napja”, amikor egy elárvult, elnyomott, elszegényedett nép imádkozva, böjtölve, nagy kitartással vonszolta magát Szűz Mária kegyhelyeire és így bizonyította türelmét, hitét, reményét, Istenbe vetett bizalmát és így tett tanúságot igazságáról. Mint Szent Pál mondotta: „Most van a kellő idő, most van az üdvösség napja... Nagy türelmet tanúsítva a megpróbáltatásban, a szükségben, a szorongattatásban, virrasztunk, böjtölünk tisztességesen, megértőén, béketűrően és jóságosan... kitartunk a szeretetben és az igazságot hirdetjük az Isten erejével” (2Kor 6,2-6). Miért tartunk mi búcsújárásokat? – kérdezte a bíboros a bodajki búcsún és nyomban megadta rá a feleletet: „Ezer éven át nemzedékről nemzedékre szívünkbe íratott, belénk gyökerezett hit sarkall arra; a kinyilatkoztatás és történelmünk ellenállhatatlan parancsolatával valljuk... Krisztus Anyja az Isteni Kegyelem Anyja, Bűnösök Menedéke, Keresztények Segítsége. Nekünk őrá igényünk van! Ezer év minden történelmi emléke, minden sír a temetőben harsogja: Pátrónánk, édesanyánk vagy...” A magyar nép már annyit szenvedett, csalódott, annyira éhezik az igazságra és valami tisztára, oly sok embertelenséget tapasztalt, hogy csak a Szent Szűzhöz tud menekülni, mint Sík Sándor írja Az andocsi Máriához című költeményében: Koldusboton, törött mankón Jövünk búcsút járni, Szűz Máriás magyaroknak Kopott unokái. Éjfél van a Duna táján; Magyaroknak éjszakáján Nincs már ki virrasszon; Baráttalan, testvértelen, Hozzád ver a veszedelem, Boldogságos Asszony. Márianosztrán Izaiás prófétát idézve – „Örömmel merítsünk vizet az üdvösség forrásaiból” (Iz 12,3) – Mindszenty a búcsújárásokat a kútra vízért menő szép falusi szokáshoz hasonlította: „Ahogy a természet üdítő forrásaihoz egymásután jönnek a környező mezők szorgalmas munkásai és megmerítik korsóikat benne, mi is megmerítjük lelkünket a világ szennyes folyókái után a múlt megszentelt Mária-kegyhelyein.” Boldogasszony évében a Mária-napok szerte az országban nem mindenütt voltak búcsújárások, de ünnepélyességben, áhítatban és a körmenettel búcsújáráshoz hasonlítottak. Szép példája volt ennek a zalaegerszegi Mária-nap, melyen 60.000-en tolongtak. A bíboros a szentmisét magasra épített oltárnál mondta. Prédikációjában Zala megye ősi Mária-tiszteletéről beszélt. „Zala tele van Szűz Mária kegyhelyeivel, művészi Mária-szentélyekkel, tele van Zrínyi Miklós, Eszterházy nádor, Széchenyi István, Deák Ferenc Mária-tiszteletének emlékeivel. Zala derék népét élteti Mária édesanyánk tisztelete és nincs az a hulló, égető lávahamu, mely ezt a hitvilágot maradéktalanul kiégetni és elborítani tudná” – mondotta. A szentmise után megindult a körmenet. Éneklő, imádkozó, áhítatos óriási tömeg, „melyben vakító fehérbe öltözött, rózsakoszorús leányok vitték a búcsúszentlászlói kegytemplom aranyos Mária-szobrát” (Maróthy-Meizler Károly: Az ismeretlen Mindszenty). Boldogasszony évének állandó, ismételt tanítása, hogy Mária édesanyánk, lelkünk édesanyja, Magyarország pátrónája, aki nem hagy el bennünket a megpróbáltatásokban, visszhangzott a búcsúsok lelkében, amint a bíboros kérésére a Mária-kegyhelyekre siettek. A Mária-kegyhelyeken a búcsúsokban látható lett „az imádó, hálaadó, kérő, engesztelő Magyarország”. „A szenvedő, de Nagyasszonyában bizakodó magyar nép voltak a búcsúsok” – mondotta Mindszenty. A búcsújárások nélkül Boldogasszony éve nem lett volna az az esemény, amelyre – mint Mindszenty mondotta – „megértőknek és meg nem értőknek fel kellett figyelniök”. A búcsújárások nélkül Boldogasszony évének a kegyelme is kevesebb lett volna, mert a búcsújárásokkal járó áldozat, ima, önmegtagadás, bűnbánat és a közösségi érzés előkészítette a lelkeket a kegyelemre. A búcsújárások mindig megvoltak az Egyházban és ősi szokás volt Magyarországon, de Mindszenty József lelkipásztori zsenije, a Szűzanya iránti nagy szeretete, a búcsújárásokról való személyes élménye kellett, hogy a búcsújárásokkal másfél éven át mozgassa Magyarországot, és a hit erejét híveivel s ellenfeleivel éreztesse.”