P. Kolumbán: A megölhetetlen

Merengek Isten tenyerén Van-e, aki a természetes szivacsot nem ism ismeri? Az iskolai táblatörlőt, az autóm osót, a mosogató- és törlőrongy helyettesítőjét? Mégis vajmi kevesen tudják, hogy a szivacs Isten egyik csodálandó alkotása. Nézzükmeg, mielőtt a szemétbe dobnánk használata után! Hányan tudják például róla azt, hogy káprázatos színeivel és ezer formájával vetekszik a legpompásabb virágainkkal? Hányan tudják, hogy a szivacs egyben állat és növény: "növényállat"? Növényállat, melynek nincs szája, izma, lába, szeme, idege, gyomra, szíve, szerve, stb., mégis táplálkozik csaknem állat módon, szaporodik, még helyet is változtat, azaz éli a "legprimitívebb" növényállat életét: ötezer fajtájában a sós és édes vizekben akár 25 ezer méter mélyen és 550 millió év óta úgy, hogy teremtésétől csaknem semmit sem változott. Ám kérde m, hogyan nevezheti a tudomány életét a legprimitívebbnek, ha sok százmillió év borzalmait át tudta élni, fajtáit meg tudta őrizni, amikor nála ezerszerte fe jlettebbek kivesztek? Nem bírák a harcot, a küzdelmet?! Nem az a legcsodálatosabb ebben, hogy szemünkben a legprimitívebbek semmivel sem tökéletlenebbek az élet szemszögéből nézve? Ha ugyan nem tökéletesebbek! Nincs tökéletlen teremtmény! Tökéletes művész tökéletlent nem alkothat! Élhet az ember több s záz évet? Nem! Ugyanakkor a szivacsokról tudjuk, hogy igen! Hát lehetséges lenne, hogy a tökéletesebb a tökéletlenebb? Mivel legtöbben nem tudunk róla semmit, előttünk a legközönségesebb valami a világon. De nem a tudósokéban. Egyre jobban felé fordulnak. Nemcsak azért, hogy segítségével sok mindent ellessünk az élet titkaiból, hanem hogy általa olyan anyagokhoz juthassunk, amelyeket javunkra használhatunk ezer módon, például a rák elleni küzdelemben. Mert mint Szent Pál mondja: Isten mindent a ti javatokra alkotott. Víztartó, vízszívó képessége miatt lett mindenki előtt ismeretes. Ezt pedig a benne levő lyukaknak - csupa csatornahálózat -, különös rendszerű és anyagú sejtjeinek köszönheti. Minden sejtje közepén egy ostoros korbács van, mellyel valósággal a lyukaiba és csatornáiba be- és kihajtja a vizet. Mégpedig bámulatos mennyiségben. Egy tíz centiméter hosszú és két centi széles szivacson 120 liter víz pumpálódik keresztül naponként . Méret és erőviszonyban az eredményt tekintve melyik pumpánk vehetné fel vele a versenyt? S ezt a vízmennyiséget nemcsak áthajtja a csatornáin, de szükséglete szerint át is szűri! E tekinte t ben tökéletes szűrő, ha nem csodás! A víz tele van számára szükséges és szükségtelen anyaggal, táplálékkal. A használhatatlant kihajtja, a szükségeseket megtartja. Ezeket az emésztő sejtek befogadják és életükhöz felhasználják. Szaporodhatnak úgy, mint a növény: letört szivacsdarabkával vagy "rüggyel" . De szaporodhat állatként: petével, s ezt megtermékenyítő maggal, spermával. A szivacs az érett spermát kibocsátja magából. A víz beleviszi a másik szivacsba, annak csatornájába. S egy újabb csoda: ez a mag nem szűrődik ki! Nem emésztődik meg! Pedig jó táplálék lenne. A befogadó sejtek a magot a megtermékenyítésre váró petéhez irányítják. Nem joggal kérde zzük: hogyan tudják a sok besodródott anyag közül kiválasztani? S honnét tudják, hogy erre a petének szüksége van? Honnét tudják, hogy közöttük pete is van, melynek megterméke nyítésétől függ fajuk és létük? Örülnek, ha sikerül ilyent kiszűrniök és búsulnak, ha "vől egény" nem jelentkezik? De a csodasornak nincs vége. Amikor a megtermékenyített pete "lárvává" fejlődött, a szivacstest kiereszti a vízbe, hogy valahol messzebb tőle saját életét megkezdhesse... Mintha Isten kedvét találná a trükkös megoldásokban. Önmagát mulattatja vele, vagy bennünket akar mindenhatóságával elkápráztatni? Nála valóban minden lehetséges! A lehetetlen talán jobban, mint a lehetséges! Ha a levált szivacságat vagy a világgá eresztett lárvát a kiszáradás vagy élelemhiány fenyegeti létébe n, egyszerűen betokosodik. Múmiává válik. Elteszi magát jobb időre. Alszik, mint télen sok állat és növény, míg a "tavasz" rájuk nem kopogtat: ébredjetek! A fajt minden módon biztosítani kell. Ezért a darabokra szakított szivacs regenerálja magát. Elveszet t része kinő. mint a leszakított gyíkláb. Sőt, ha selyemszitán átnyomjuk, az átpr é selt anyag újrarendeződik, új életet kezd. Szinte:megölhetetlen. Halhatatlan! Miért nem lehet így a tökéletesebb embernél is? Leginkább korallzátonyokon élnek. Kemény anyag, talajtalan: szikla. De a szivacsnak elég egy kis repedés, egy kis hasadék, hogy megkapaszkodhasson és életet kezd hessen. Változatos formája "bölcsőben" való elhelyezkedését megkönnyíti. Vannak fajai, melyek önmaguk teremtik elő a szükséges talajt. Szinte minden lehetőségre felkészültek. Lehetetlent nem ismernek. Tudnak bővelkedni, de tudnak szűköldökni is. Holott lábuk nincs, mégis vannak helyváltoztató szivacsok. Persze olyan trükkel, leleményességgel, melyet mi alig találnánk ki. De ők, az élet "legpri mitívebbjei" kitalálják és nevetnek a mi bölcs oktalanságunkon. Zseniális ötletekben Valakinél nincs hiány! Nos, a szivacs oly csigaházra telepszik, melyben már nem csiga él, hanem házbérlő rákocska. A szivacs anyagával teljesen befedi a csigaházat a lakójával együtt. A ráknak van lába. M o zog. Ez kell a szivacsnak, hogy így új "legelőre", táplálékban még dús, új vizekre kerülhe ssen. Érdekes a dologban még az, hogy a rák nem haragszik a hátára telepedett szivacsra. Nem próbálja lerázni magáról ezt a "háznyi" terhet. Miért nem? Mert nem ingy en fuvaroz. A manzárdban nem ingyen lakik a jövevény. Általában kevés állat szereti enni a szivacsot. Elkerülik szúrós tőkristályai, nyálkás külseje és mérget tartalmazó anyaga miatt. Annál több ellensége van a ráknak. Ám a szivacs védelmében nyugodtan él het. Kéz kezet mos. A szeretet szeretetet szül. Ha adok, kapok! Használhatóságával a műszivacs mai napig sem versenyezhet. Új szempontból való értékei most kezdenek ismertekké válni. Modern laboratóriumaink egyik leginkább vizsgáltja. Nemcsak azért - mint mondottuk -, hogy sok titkát ellessék, hanem mert oly kémiai vegyületeket, mérget, stb. találnak benne, amelyek gyógyászatunkban sokat ígérnek. Ezt helyesen állítja a szivacsról Shirley A. Pomponi: Sokat tanulhatunk ezektől a primitív állatoktól!" Mit tanulhatunk? Mi, emberek, akik modern kémiai gyárakkal, elektromos mikroszkópokkal rendelkezünk? Mi, világhódítók? A "legprimitívebb" növényállatoktól? Igen! Mi! De nem a legprimitívebb teremtményektől, hanem Alkotójuktól, a Teremtőtől, aki a legprimitívebb alkotásában is imádatra méltón csodálatosan tökéletes. Minden teremtmény Isten nyitott tenyere. Tele évmilliók vonásaival. Én ezen a tenyéren ülök. Tenyérolvasó vagyok. Kutatom, nézem, csodálom ezeket a vonásokat. És elmerengek azokon, amiket rajta találok... Forrás: Új Hevesi Napló