Látóhatár

Reggel ragyogó napsütés köszöntött rám. Nosztalgiázni támadt kedvem. Mindennapjaimat egy ideje úgy élem, hogy csak a jót keresem, a rossz keresetlenül is rám talál. Egy régi képet vettem elő tiszadobi élményeimből. Legkedvesebb barátomról Pistiről és Oláh Ibolyáról. A napokban láttam egy riportműsort egy vak bloggerről, aki életörömre tanítja az embereket. Milyen furcsa fintora az életnek Gyermekkorától látássérült ember szemüvegén keresztül látni az embernek. Az én látásom is károsodott betegségem óta. Azóta többet észreveszek a világ szépségéből. Imádok fotózni. Igaz, sokszor csak vakon kattintom el a gépet. De visszanézve, ki tudom választani azt,amely mögött a teremtett világszépsége megragadható. Elgondolkodtató, hogy egy teljes életerővel megáldott ember szemét miért takarja olykor szemellenző! Meg kellene tanulnia a világnak, egy vak ember szemüvegén keresztül szemlélődni!