Alig vannak manapság igazi példaképek,
majmok, pojácák és bohócok hadát istenítik milliók, ezért is fontos
megemlékezni a szentekről, köztük Máriáról is – jelentette ki Kiss-Rigó László
megyés püspök Ópusztaszeren, ahol Mária születésnapját ünnepelték a Szobori
búcsún.
Egy ősi hagyomány folytatásának szándékával
rendezik meg évről-évre a Szobori Búcsút Mária születésnapját
ünnepelve. A monostornál megyés püspök a jelenlévők mellett azoknak a kisebb
közösségeknek, családoknak és településeknek ajánlotta fel a szentmisét, akik
képviseltették magukat. Kiss-Rigó László hangsúlyozta, a liturgiában csak az Mária
ésKeresztelő János születéséről emlékeznek, a többi szentek egy ünnepe van,
haláluk napja, ami megdicsőülésük napja is a keresztények számára. Elmondta, sokan
tévesen azt hiszik, hogy azok a szentek, akik fél méterrel a föld fölött
lebegtek életük során, vagy okkult jelenségek kísérték mindennapjaikat. Ezzel
szemben az igazi szenteknek azok, akiknek sokkal több nehézséggel kellett
megküzdeniük, és helytálltak, s a bűn helyett a szeretetet választották.
„Azért érdemes a szentekről beszélni, mert ma
olyan időket élünk –remélhetőleg nem túl sokáig – amikor nemcsak, hogy szentek
nincsenek, vagy alig vannak köztünk, hanem igazi példaképek sincsenek. Nagyon
sok majom, pojáca, bohóc létezik, akiket tömegek, milliók, sokszor tízmilliók
vagy annál is többen sztárolnak” – jelentette ki a megyés püspök. Kiss-Rigó
László megjegyezte, Máriát sem azért tiszteljük, mert ő Jézusnak édesanyja.
Felidézte, hogy házasságkötésekor abba a szégyenbe keveredik, hogy nem a
férjétől van a gyermek. Jézus születése után pedig a gyermek és a család életét
kellett mentenie az állami szervezett gyilkosság elől. Idegenben kellett
mindent elölről kezdenie, s életét élnie.
A megyés püspök hangsúlyozta, Mária nagyságát
nem az adja, hogy ő lett a kiválasztott, hanem ő volt, aki leginkább nyitott szívvel
fogadta be Isten szavait, és leginkább együttműködve vele élte életét. A
szentektől nem valami olyasmit várunk, mint egy amerikai nagybácsitól, de
példájukat követve közbenjárásukat kérhetjük. „A szentek, köztük Mária példája
is azt mutatja meg igazán, hogy az emberi élet adott pontján a boldogságindex
nem attól függ, hogy mennyit sikerült összeharácsolni, akár becsületesen
összegyűjteni, milyen társadalmi megbecsülést, karriert sikerült elérni, hanem
elsősorban attól, hogy mennyire sikerült minden külső körülménytől függetlenül
együttműködni azzal az isteni szeretettel, ami mindannyiunk számára adott” –
fogalmazott Kiss-Rigó László. Emlékeztetett, Máriát nem fájdalmas, búskomor
jelzőkkel illetik, hanem boldogságosnak nevezik. A boldogság igazi forrása nem
a külső, hanem az a belső körülmény, ami annak a függvénye, hogy mennyire
sikerült Isten kegyelmével és szeretetével együttműködni. Ezt mutatják meg a
szentek, köztük Mária is, aki bizonyította, nem kötelező bűnben élni. Ha valaki
romlott világban él, nem szükségszerű, hogy besározódjon.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése